A szakértői vélemény szerint szervezetlen volt a mentés a Hableány borulása után, több embert láttak a vízben, mint amennyit kimentettek

baleset
2019 október 08., 04:37
comments 111

"Borzasztó nagy hiba, és ez is kitűnik a szakértői véleményből, hogy a jelzést három-négy perccel később adta le az első Viking kapitánya, következésképpen szervezetlen és káoszszerű volt a mentés," mondta az ATV-nek Magyar György, a Hableány elhunyt matrózának családját képviselő ügyvéd, miután elkészült a nautikai, informatikai és műszaki egyesített szakértői vélemény kiegészítése. Szerinte 

"sokkal több embert láttak a vízben, mint amennyit végül is kimentettek. Ez egy nagyon súlyos felelősség.”

Hozzátette: a szakértői vélemények alapján elképzelhető, hogy a tragédia utolsó, eddig még meg nem talált áldozatának halálát közvetlenül valamelyik Viking hajó okozta. Az Viking Sigyn kapitánya az ütközés után négy perccel adta le a vészjelzést és kért segítséget, mondta az Indexnek Magyar kollégája, Balogh Szabolcs. A jogi képviselő szerint a most kézhez kapott jelentés szerint 

bár tudott a balesetről a Sigyn mögött érkező Viking Idun, nem állt félre, vagy állt meg. 

A szállodahajó orrkamerái által rögzített felvételen pedig még látszódtak a dél-koreai turisták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.