A pénz miatt ölték meg VV Fannit

bűnügy
2019 október 11., 05:12
comments 168

Se munkahelye, se rendszeres jövedelme nem volt, "viszont költekező életmódja fenntartásához pénzre volt szüksége," ezért gyilkolta meg a 35 éves férfi VV Fannit, írja közleményében a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint találkozót beszéltek meg 2017. november 20-ára a nő lakására, ahol a gyanúsított "a sértett halálába is belenyugodva" bántalmazta. A lakás kirámolása után "a magatehetetlen állapotban lévő sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz.

Itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében eddigre már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába helyezte.

A vádirat szerint másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül "a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte." A gyilkosság után még egyszer felment a nő lakásába különböző értéktárgyakért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.