Menet közben rúgta ki az élettársát az autóból

bűnügy
2019 október 11., 16:13
comments 47

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki az élettársát meglopta, majd az autóból kizuhanó nőt segítségnyújtás nélkül a helyszínen hagyta. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt folytat ellene nyomozást.

A gyanúsított és az ügy sértettje együtt éltek egy Pest megyei településen. A gyanúsított féltékeny volt a sértettre, emiatt többször vitatkoztak. Hétfőn a gyanúsított sok pálinkát megivott, majd vitatkozni kezdett a sértettel, később tettlegességre is sor került, ezt a sértett lánya és unokája is látta. A nő kiabált, és kérte a lányát, hogy hívja a rendőröket.

A gyanúsított elhagyta a házat, de előtte pénzt vett ki a sértett pénztárcájából, az utcára ment, és el akart hajtani. A nő a férfi után szaladt, és a kocsi jobb első ajtaját kinyitva be akart ülni, de dulakodás kezdődött, és közben az utcára érő családtagok meg akarták akadályozni, hogy a férfi elhajtson. De ő a gázra taposott, és kb. 30 métert haladt az úton, amikor a gyanúsított rángatni kezdte a kormányt, majd a lábával belerúgott a sértettbe úgy, hogy a nő a nyitott ajtón keresztül az útra zuhant.

A nő most sincs kihallgatható állapotban, életveszélyes koponyasérülést szenvedett.

A gyanúsítottat a rendőrök körözték, elfogták és előállították. Az ukrán állampolgárságú gyanúsított lakhatással, jövedelemmel nem rendelkezik, a tette után elmenekült a helyszínről, ezért a letartóztatás elrendelésének különös oka megállapítható, enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére pedig a lakhatás hiánya miatt nincs lehetőség.

A Budakörnyéki Járásbíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta, ezért elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb november 11-ig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. A végzés nem végleges, de végrehajtható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.