Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Miskolcon és Pécsett is ellenzéki győzelem körvonalazódik

politika
2019 október 13., 16:59
comments 458
photo_camera Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester Fotó: botost/444.hu

Miközben a megyei közgyűlések, ahogy számítani lehetett rá, szinte mind narancssárgák maradnak, néhány nagyvárosban vezet az ellenzék közös jelöltje, és jó esélye van arra, hogy polgármestert adjon. 

A valasztas.hu-n szivárgó adatok szerint, 80 százalék feletti feldolgozottságnál Miskolcon Veres Pál 55 százalékkal vezet a fideszes Alakszai Zoltán 40-ével szemben, pedig Miskolc egyike volt a kevés nagyvárosoknak, ahol Orbán Viktor is kampányolt a helyi jelölt mellett.

24 százalékos feldolgozottságnál Szegeden is úgy tűnik, hogy hiába volt a nagy fideszes kampányhajrá: Botka László MSZP-s polgármester 61 százalékkal simán veri a Fidesz által támogatott, függetlennek mondott Nemesi Pált, aki csak 36 százalékon áll. 

Hódmezővásárhelyen is ellenzéki győzelem körvonalazódik. 80 százalék feletti feldolgozottságnál 57-43-ra vezet Márki-Zay Péter a fideszes Grezsa Istvánnal szemben. 

Érden Csőzik László ellenzéki polgármester-jelölt vezet közel 50 százalékos eredménnyel vezet nagyjából ugyanilyen arányú feldolgozottság mellett. 

Egerben a jobbikos Mirkóczki Ádám 24 százalékos feldolgozottságnál 48 százalékon áll, és előzi a 43 százalékon álló fideszes Habis Lászlót. 

Pécsett is elmenni látszik a meccs a Fidesznek: 17 százalékos feldolgozottságnál Péterffy Attila ellenzéki jelölt 52 százalékkal vezet Vári Attila 42 százaléka előtt. 

Dunaújvárosban 24 százalékos feldolgozottságnál 55-41 az állás az ellenzéki Pintér Tamás és fideszes Cserna Gábor között. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.