Az önkormányzati választások előtt fontos döntéseket hoztak a BMW-gyárról

A G7 írta meg, hogy elindulhatnak az építési munkálatok a leendő BMW-gyárnál, a tervek szerint 10 milliárdokba kerülő debreceni észak-nyugati gazdasági övezetben.

A lap szerint Debrecen önkormányzata pár nappal az önkormányzati választások előtt több közbeszerzést is lezárt, közel 2 milliárd forint kiosztva, és a legnagyobb nyertes a kormányközeli Hódút Kft. lett.

Az új ipari park három beruházása:

  1. Két részletben 1,3 km-nyi, 2×1 sávos bekötőutat alakítanak ki több mint 700 millióból.
  2. Föld alá visznek 2400 m elektromos felsővezetéket 180 millióért.
  3. Kiépítik a csapadékvíz-elvezető létesítményeket, csak a munka első üteme 731 millió forint.

A debreceni önkormányzat tavaly egy tenderen választotta ki azt a 4 céget, ami a következő 3 évre tervezett 27 milliárd forintnyi debreceni építési beruházásért versenyezhet. A mostani 4 fejlesztésből 3 a Hódúté lett, ami Varga Károly cége. Őt Mészáros Lőrinc üzleti köréhez sorolják. (Az ideiglenes bekötőút építésének második ütemét egy másik alföldi építőipari cég, a Soltút Kft. kapta.)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Póser Zoltán, EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója a Debrecen mellett épülő BMW-gyár építési területén 2019. május 21-én.Fotó: Kovács Márton/KKM/MTI/MTVA

A kormány tavaly novemberben különített el a gazdasági övezetre 130 milliárd forintot, és arról is döntöttek, hogy mik azok a beruházások, amiket az állam, és mik azok, amiket az önkormányzat valósít meg. Utóbbiakra is a kormány adott pénzt, februárban újabb közel 34 milliárd forintot csoportosítottak át. (G7)