Orbán vereségeként írnak a vasárnapi választásról a világsajtóban

politika
2019 október 14., 02:15
comments 287

Vasárnap éjjel a világ számos vezető lapja beszámolt a magyar ellenzék sikeréről az önkormányzati választáson. A legtöbb lap az AFP vagy a Reuters beszámolóját vette át, melyekben megszólal a főpolgármesternek megválasztott Karácsony Gergely is, aki elmondta, hogy a huszadikból a huszonegyedik századba fogják átvinni a fővárost, és Budapest zöld és szabad város lesz, mely visszakerül Európába. 

A Bloomberg budapesti tudósítója elemzésében kiemelte, hogy Orbán Viktor számára a vasárnapi vereség volt az elmúlt évtized legnagyobb választási csalódása, és jelzi azt is, hogy hiába a civil társadalom elleni fellépés, illetve a nemzeti média fölötti szinte teljes kontroll, a magyarok egy jelentős része ellenzi Orbán uralmát. Ugyanakkor, teszi hozzá a cikk, ettől ez a hatalom még stabil maradt a választások után is. 

A magyarországi fejlemények ráadásul illenek nemzetközi trendekbe is: Törökországban és Lengyelországban is azt lehetett látni az elmúlt években, hogy a nagyvárosok kevésbé voltak fogékonyak a keményvonalas-nativista irányra. 

A Bloomberg kitér arra is, hogy az ellenzék ölébe a kampány utolsó időszakában egy politikai ajándék hullott Borkai Zsolt szexvideójával, majd a cikk feleleveníti azt is, hogy ugyan a nagyobb szexbotrányok ritkaságszámba mennek a magyar politikában, de Borkai hajóútja nem tekinthető teljesen elszigetelt esetnek: Orbán rokonai, tanácsadói és szövetségesei a politikai és üzleti életből elég fényűző életet élnek. 

Szintén saját cikket szentelt a történteknek a Politico, melyben szintén Orbán elmúlt évtizedének legnagyobb vereségeként értékelik a vasárnapi eredményeket. A cikk külön kiemeli az ellenzéki összefogás sikerességét, azaz hogy országszerte számos helyen sikerült az ellenzéki pártoknak, illetve a civil szervezeteknek közös jelöltet állítaniuk. 

Szintén saját cikket szentelt a választásnak a Financial Times, és ők is Orbán 2010 óta elszenvedett legnagyobb kudarcaként ítélik meg a vasárnapi választást. Idézik Karácsonyt, aki szerint október 14-én egy másik országban fognak felébredni a magyarok, egy olyan országban, amelyik elkezdte visszavenni a szabadságát. 

A világ egyik legbefolyásosabb gazdasági lapja kitér arra is, hogy az ellenzéki győzelem azért is jelentős, mert Magyarországon évek óta növekszik a gazdaság, ráadásul az egyik legnagyobb mértékben az egész EU-ban. Szerintük a mostani győzelmek lökést adhatnak annak az ellenzéknek, amelyik az elmúlt választásokon főleg csak vereségeket szenvedett. 

A többi lapnál részletesebben foglalkozik az FT a vidéki magyar városokkal, illetve azzal a ténnyel, hogy a választásokon az ellenzék 10 nagyvárosban és 13 budapesti kerületben is felhatalmazást kapott az irányításra. A Financial Times kitér arra is, hogy a Fidesznek és a KDNP-nek abszolút többsége van a Parlamentben, és megfigyelők szerint alkotmánymódosítással akár vissza is nyeshetik az önkormányzatok hatásköreit. Ugyanakkor elemzők szerint ez veszélyes döntés lenne, mivel egy ilyen lépés még inkább a Fidesz ellen hangolhatja a budapestieket. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.