Átadtak a magyar rendőrségnek egy késeléssel gyanúsított román állampolgárt

bűnügy
2019 október 17., 05:21

A román hatóságok átadtak a magyar rendőrségnek egy budapesti késeléssel gyanúsított, 23 éves román férfit. A magyar hatóságok vádjai szerint a gyanúsított szeptember végén Budapest VII. kerületében egy utcai szóváltást követően szúrt meg kétszer egy moldovai férfit, akit súlyos sérüléssel kellett kórházba szállítani.

Az elkövetőt a BRFK nyomozói a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították, ezután adtak ki elfogatóparancsot ellene. A gyanúsítottat a román hatóságok a csanádpalotai határátkelőnél, Romániába belépéskor fogták el.

A BRFK tájékoztatása szerint a szerdán átadott férfit őrizetbe vették, súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, egyben indítványozták letartóztatását is. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.