Kedden éjjel egy kartondobozokkal felpakolt teherautó indult az I. kerületi önkormányzattól a fideszes polgármester házáig, majd meglátva, hogy videózzák, rükvercben elhajtott onnan

Egyszerre talányos, krimiszerűen izgalmas és egyes pontjain kifejezetten vicces dokumentumfilmet forgatott a Budai Várban Gelencsér Ferenc, a Momentum megválasztott I. kerületi önkormányzati képviselője. Az ügyben elértük a filmben nem látható főszereplőt, Nagy Gábor Tamás leköszönő fideszes polgármestert is, így a felvezetés után lesz csattanó is.

A tízperces kalandfilm az I. kerületi önkormányzat várbeli épülete előtt indult, október 15-én, kedden késő éjjel, két nappal azután, hogy a kerületet irányító Fidesz és Nagy Gábor Tamás polgármester meglepetésre kikaptak az egyesült ellenzéktől és annak polgármesterjelöltjétől, V. Naszályi Márta párbeszédes politikustól.

A film azzal kezdődik, hogy Gelencsér odamegy a fuvarosokhoz, akik éppen felpakolták a szállítványt, vagyis egy rakás kartondobozt egy ponyvás teherautóra és megkérdezi őket, hogy mit szállítanak el. A fuvarosok először azt mondják, hogy nem tudják, mi a szállítmány, amire Gelencsér azzal reagál, hogy

"Itt van egy nagy csomó dokumentum, és nem tudják, hogy micsoda."

Az akkor még le nem zárt ponyvájú teherautó rakterében pár tucat lezárt kartondoboz látszik.

Némi verbális tusakodás után a fuvarosok főnöke elárulja, hogy a megbízójuk a leköszönő polgármester, de azt nem árulja el, hogy a szállítmány mit tartalmaz. Annyit még elmond, hogy a polgármester szerinte már nem tartózkodik az épületben.

Gelencsér ezután megkérdezi a sofőrt, hogy hová viszik a a szállítmányt. A válasz az, hogy a Táncsics utcába, amiről a riporteri és narrátori szerepet egyszerre betöltő Momentum-politikus elmondja, hogy ott van a polgármester lakása is.

A következő jelenetben már a Táncsics utcában vagyunk, mint a narrátor elmondja, Nagy Gábor Tamás lakásának közelében. Gelencsér ironikus feltételezése szerint a polgármester fikuszait hozták haza.

A teherautó megáll a Táncsics utca közepén, az egyik utasa pedig bemegy az abból merőlegesen nyíló, a polgármester háza mentén húzódó sikátorba és - ezt már Gelencsér szavaiból tudjuk meg - kimegy az utcával párhuzamosan húzódó sétányra, ahonnan telefonál valakinek.

A férfi rövid idő után visszatér, hogy azután következzen a film legmeglepőbb jelenetsora: a teherkocsi anélkül, hogy bármit kipakoltak volna belőle, tolatásba kezd az igen keskeny, egyirányú utcában. Jó hosszan tolat, közben kétszer is elhajt egy-egy autó. A teherautó mindkét alkalommal félreáll a járdára, hogy elengedje őket, majd folytatja a rükvercelést. Gelencsér közben folyamatosan kommentálja az eseményeket. Direktben nem mondja ki ugyan, hogy mit gyanít, de az olyan megjegyzésekből, hogy "repül a terhelő bizonyíték, ki tudja, hol áll meg", illetve hogy többször is "dokumentumoknak" nevezi a dobozok videón egyébként nem kivehető tartalmát, azért eléggé világos, hogy mire gondol.

A film végén, ismét a polgármesteri hivatal környékén, Gelencsér a nézők kedvéért összefoglalja, hogy mit látott. Ekkor meséli el, hogy a tolatásos jelenet után egy másik járművet, egy szürke kisbuszt is látott távozni a városháza épülete elől, amivel "szintén iratokat vittek". A Momentum politikusa ekkor már egyértelműen iratokként azonosítja a szállítmányt, úgy fogalmaz például, hogy "iratokkal megpakolva távoztak az első kerületi városházásról."

Elsőként az érintett fuvarozót sikerült elérnem. Ő megerősítette, hogy Nagy Gábor Tamás volt a megbízójuk, a dobozokban állítása szerint könyveket szállítottak. Azt az első látásra talányos jelenetsort, amikor odahajtottak a fideszes politikus lakásához, majd nem pakolták ki a szállítmányt, hanem rövid telefonálás után rükvercben elhajtottak, azzal magyarázta, hogy

eredetileg azt mondták, hogy ott föl fognak venni még valamit, de a telefonbeszélgetés során kiderült, hogy mégsem, ezért továbbmentek, hogy a végleges rendeltetési helyükre szállítsák a dobozokat.

A fuvarozó leszögezte, hogy ő a videón is látható ponyvás teherautóval vett részt a szállításban, a szürke furgonról azt mondta, hogy nem hozzá tartozott.

Utána Nagy Gábor Tamással is tudtam beszélni. A volt polgármester szintén azt állította, hogy a dobozokban a hivatali ideje alatt az irodájában felhalmozott könyveket vitette el. Kérdésemre, hogy ezt miért késő éjjel csinálták, azt mondta, hogy nem akarta napközben hosszas parkolással feltartani a hivatal munkáját. 

Anélkül, hogy erre vonatkozóan bármiféle direkt kérdést feltettem volna, vagy akárcsak utaltam volna ilyesmire, Nagy határozott hangon leszögezte, hogy

"Nem iratokat vittünk el."

Majd arról magyarázott, hogy ez egy jól működő önkormányzat, ahol szerinte nincsenek nem iktatott iratok, így értelme sem lenne elvinni onnan bármilyen dokumentumot.

Arra, hogy miért mentek el a lakása közelébe, majd ott miért nem pakoltak ki semmit, ő a fuvarostól eltérő magyarázatot adott. Nagy Gábor azt mondta, hogy azért indultak ugyan oda, hogy nála pakolják le a könyveket, de a helyszínre érve az derült ki, hogy a teherautó nem tud befordulni abba a sikátorba, amin át az épület sétány felőli frontjához lehetett volna hajtani. A lakása ugyanis jóval közelebb van abból az irányból, ő pedig állítása szerint azt tervezte, hogy a sétány felől állnak be a lakásához. A távolság szerinte így túl nagy lett volna, a fuvarozóknak pedig nem volt egyéb szállítóeszközük, ahhoz pedig sok könyv volt, hogy "200 métert vigyék" a dobozokat kézben, ráadásul a Táncsics utca szűk és nem akarták feltartani a forgalmat, ezért a gyors telefonos egyeztetés során úgy döntöttek, hogy egy külső raktárba viszik el a szállítmányt. 

Amikor elárultam neki, hogy sikerült beszélnem a fuvarossal is, Nagy hirtelen megkérdezte, hogy a férfi ugyanazt mondta-e, mint ő. 

Nagy megerősítette, hogy a szemtanúk jól látták, miszerint a teherautóból, a kisbuszból és az ő fehér Nissan Leaf szolgálati autójából álló konvoj - a kocsiban ő maga utazott - a Dísz tér irányában hagyta el a Várat, hogy a dobozokat abban a bizonyos külső raktárba vigyék.

Végül felhívtam Gelencsér Ferencet is. Tőle azt kérdeztem meg, hogy az események során látta-e egyszer is közvetlenül a dobozok tartalmát, illetve hogy milyen alapon emlegetett iratokat és dokumentumokat. A momentumos politikus erre azt mondta, hogy a dobozokba nem tudott belenézni, de azok szerinte nem a könyvköltöztetéskor megszokott vastagabb anyagú, nagyobb kartondobozok, hanem kisebb irattartó dobozok voltak.