Bayer Zsolt újságírással fenyegetőzik

A Magyar Narancs találta meg az alábbi részletet a legutóbbi Bayer Show-ban, amiben a Hír Tv véleményvezére azzal fenyegetőzik, hogy – 9 év médiaámokfutás utána fideszes média el fog kezdeni újságot írni.

Azt mondta: „közel 10 éve hallgatjuk, hogy mi vagyunk a »lakájmédia.« Rossz hírem van: mostantól majd megnézzük, hogy ki lesz a lakájmédia. Rossz hírem van: mostantól mi leszünk az ellenzéki média, minden egyes olyan helyen, ahol ők győztek.”

Bayer azt ígéri, elkezdik elvégezni az újságírói feladatukat:

„Most jön el az az idő, hogy majd mi, mint újságírók meg a mi tévéink meg a mi rádióink, majd mi megnézzük az összes közbeszerzést. Most majd megnézzük, hogy kik fognak nyerni a közbeszerzéseken, és ki kinek kicsodája.”

Bayer Zsolt szerint ott lesznek minden közbeszerzésnél, bekopogtatnak, elkérik a papírokat, mert nekik, mint médiának, ez „ezerszer könnyebb”.

Bayer közel 3 éve hasonlóan nagyot alakított, amikor a Donald Trump megválasztását ünneplő rendezvényén a színpadon felolvasta azt, amit a 444 írt az eseményről, majd azt mondta: „A 444 nevezetű portál nagyon naprakész, gyakorlatilag élőben közvetíti a mi kis eseményünket, ha megengedik felolvasom, mit írtak. »A magyar szánnivalóak Trumpot támogatják«, ezt írták a rohadt állatok, ezek szerint önök a szánnivalók.” Közben pedig a „Hungarian deplorables for Trump”, azaz a „Magyar szánnivalók Trumpért” felirat volt kivetítve a háta mögé. (Magyar Narancs)