„Csakis az Orbán Viktor!” - mondta T. Márk Dávid, majd fenyegetőzni kezdett, a védekezése szerint rossz napja volt. Őrizetbe vették.
Magyar Péter elvárja, hogy a rendőrség intézkedjen az ügyben.
„A szintén megfenyegetett civilek is így tesznek” – közölte a Tisza Párt elnöke.
Hogy leüljenek Irán nukleáris programjáról tárgyalni.
A férfi csak a rendőrök kiérkezése után fejezte be a fenyegetőzést.
Külső beavatkozásra utalt és a demonstrációk folytatását kérte az amerikai elnök.
Ha az Egyesült Államok beleavatkozna az iráni tüntetésekbe.
Vang Ji szerint elfogadhatatlan, hogy „Japán a tajvani kérdést próbálja felhasználni provokációkra”.
Egy Houstonból a Washington környéki repülőtérre tartó United Airlines járatot fenyegettek meg azzal, hogy a fedélzetén bombát helyeztek el.
„Felháborító, hogy olyan országban élünk ahol a FIDESZ emberei, illegális adatokkal visszaélve, odamennek aktivisták lakásaihoz és burkoltan próbálják megfenyegetni őket” – írta az érintett.
A 26 éves Fayaz Khant azért is elítélték, mert illegálisan lépett be az Egyesült Királyságba.
Elmentek érte, akkor jöhetett rá ő is, hogy megvalósította a „terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettét”.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldenék a 60 éves R. Lászlót.
A 48 éves debreceni nő nem tudta, hogy ezzel bűncselekményt követ el, internetes agresszió miatt indult ellene eljárás.
A nő azért rontott az általános iskolás lányra, mert úgy tudta róla, hogy bántja a gyerekét.