Elköltözött a család, de a házi teknős inkább visszament oda, ahol régen laktak

Hét napon keresztül kereste hiába egy család a házi kedvencét, egy teknősbékát Roseville-ben, mire végül megkerült a páncélos. Mint kiderült, fogta magát, és hazament a család korábbi otthonába, ahol tíz évvel ezelőtt lakott. 

Sara Coggeshall húsz éve kapta apjától teknősét, Sweetyt. Az állat tíz éven át lakott Sarával Sacramento város Orangevale nevű kerületében, majd tíz évvel ezelőtt Roseville-be költöztek át. Nemrég azonban Sweety eltűnt, és hét napon át semmit sem tudtak hollétéről, amikor a Facebookon jelentkezett valaki, hogy talált egy kirgiz teknőst.

Coggeshall elmondása szerint elsírta magát, amikor látta, hogy Sweety a család régi címén kötött ki. Az állat öt mérföldet tett meg, és sikerült átjutnia egy autópályán is. Mint a tulajdonos elmondta, a teknős nagyon meg volt ijedve, miután kiderült, hogy ismerősök már nincsenek a régi címen, de amikor érte mentek, izgalomba jött, kibújt a páncéljából.

A gazdájának sem nagyon volt ötlete, hogy mit kereshetett a teknős a régi háznál, de talán leguán barátját, akivel annak idején sokat játszottak: a leguán azzal szórakozott, hogy amikor a teknős utolérte volna, mozdulatlanná dermedt és így Sweety szem elől tévesztette. (CBS)