Kevesebb gyerek született idén mint tavaly

érdekes adat
2019 október 25., 05:58

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nőtt a természetes fogyás mértéke az év első nyolc hónapjában, miután 1,9 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg 2018 azonos időszakához képest.

Szám szerint ez azt jelenti, hogy 2019 januárjától augusztus végéig  58 254 gyermek született, 1119-cel kevesebb, mint tavaly ugyanebben a periódusban. 

A közlemény szerint az év első három hónapjában 4,2 százalékkal alacsonyabb, áprilisban és májusban 1,5 százalékkal magasabb, júniusban 5,9 százalékkal alacsonyabb, júliusban kis mértékben magasabb, augusztusban pedig 0,5 százalékkal alacsonyabb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

Ami a halálozásokat illeti, az év első nyolc hónapjában 87 726-an haltak meg, ami 212-vel több, mint az előző év első nyolc hónapjában.

Azzal, hogy a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 4,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.A KSH szerint a házasságkötések száma ugyanakkor nagyot nőtt: 2019-ben már 43 212 pár házasodott össze, ami számottevően, 18 százalékkal, azaz 6537-tel több, mint a 2018. októberben közzétett, első nyolc hónapot felölelő adat. Ez a szám 1990 óta nem volt ilyen magas. 

A válások számának alakulásáról a hivatal nem adott tájékoztatást. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.