Milliós tüntetés volt Chile fővárosában

2019 október 26., szombat 7:19
33

Nagyjából egymillióan tüntettek - ezúttal - békésen pénteken Chile fővárosában, radikális reformokat követelve, közölte a főváros, Santiago de Chile főpolgármestere, egyúttal méltatva a megmozdulás békés jellegét.

Péntek este egymillióan követelték Sebastián Piñera elnök lemondását Chile fővárosában. Fotó: Sebastian Brogca/Anadolu Agency

Az, hogy ekkora tömeg gyúlt össze, némileg meglepő volt azután, hogy az egy hete tartó tüntetések során csütörtökön gyűlt össze az eddigi legkisebb tömeg. Aznap csak százezren tiltakoztak, ötödannyian, mint szerdán.

Péntekre aztán új lendületet kapott a tiltakozás, az eddigi legnagyobb tömeg követelte Sebastián Piñera elnök lemondását. És bár az elmúlt hét tiltakozásai rendre véres zavargásokba torkolltak, a tömeg ezúttal végig békés maradt, még akkor is, amikor a kormány épülete mögött haladtak el.

A tiltakozás békés jellege ellenére a hadsereg közölte, hogy az éjjel 11-től hajnali 4-ig tartó kijárási tilalom továbbra is érvényben marad a fővárosban.

Az egy hete tartó tüntetési hullámot a metrójegy árának emelése váltotta ki. Ezt ugyan visszavonták, ám a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram-, a gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas árai miatt. (Via MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt