Volt a műsorban egy fordulat, ami olyan jól sikerült, hogy jó félperces hatásszünetet kellett tartani utána, hogy a közönség kitombolhassa magát. Az előadó előbb csak megállt, aztán látva a hatást, lassan megfordult, kitárta karjait a nézők felé, és az utolsó cseppig magába szívta az elismerést. A szöveg, ami kiváltotta az ovációt, ez volt:
„Joe Biden csak egy dolog miatt volt jó alelnök: mert tudta, hogyan kell megcsókolnia Barack Obama seggét.”
Az előadó nem egy haknizó standupos, hanem az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump volt október 10-én Minneapolisban.
A több mint másfél órás beszéd közepén tartott ekkor. A közönség már alaposan bemelegedett, de ilyen show-ra talán még ők sem számítottak. Eddigre már megkapták a kötelező számlistáról a média, a demokraták, a politikai ellenfelek és a „deep state” gyalázását, de ez még csak az alapcsomag a Trump-turnén. Ilyen kiélezett pillanatban ennél több kellett – főleg olyan közönség előtt, akik körében még „Akasszák fel az áruló liberálisokat” tábla is előfordult.
Ez volt Trump első nagygyűlése azután, hogy Nancy Pelosi demokrata házelnök bejelentette az alkotmányos vádeljárás elindítását. Hetek óta csak az ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetés részleteivel volt tele a sajtó, még republikánus oldalról is sokan kritizálták Trumpot. (Ennek a beszélgetésnek kulcsszereplője Joe Biden.) Az elnöknek ideje volt ellentámadásba lendülnie.
A nagygyűlést Minnesota állam legfontosabb városában tartották a Target Center nevű stadionban, ahol egyébként a Minnesota Timberwolves NBA-csapat szokott játszani. Egy olyan államban, ahol 1972 óta nem nyert republikánus elnökjelölt, Trump viszont 2016-ban csak másfél százalékkal maradt alul. Az elnök meg van győződve arról, hogy eggyel több kampányeseménnyel meglett volna Minnesota is. 2020-ban pedig tényleg meg akarja nyerni az államot.
Az utóbbi hónapokban több hetet töltöttem Minnesotában a World Press Institute ösztöndíjasaként. A Trump-nagygyűlés idején éppen nem voltam Minneapolisban, személyes élményeim így erről az estéről nincsenek. Egy szállodai szobában követtem az eseményeket a tévét kapcsolgatva, éppen úgy, ahogy amerikaiak milliói, akik minden este gombnyomásra eldönthetik, milyen valóságot szeretnének fogyasztani. A Foxon az egész beszéd élőben ment, még a sztárműsorvezetőknek, Tucker Carlsonnak és Sean Hannity-nak is félre kellett állnia (őket, más foxosokkal együtt név szerint is dicsérte Trump a beszédben). Közben a CNN-en a demokrata elnökjelöltek különvitája zajlott LMBTQ témában. Akkor sem láttam volna egymástól távolabbi világokat, ha egy Marvel-, és egy Scorsese-film között kapcsolgatok a tévében.
A minneapolisi estén viszont nem a Biden-gyalázás volt a legdurvább pillanat.
„Éveken át a washingtoni vezetők nagy számban hoztak be az államba menekülteket Szomáliából… ”– mondta Trump, mire a közönség egy része hangos fújolásba kezdett. Az elnök itt is egy pillanatnyi szünetet tartott, a bosszús búúú így betöltötte minden Fox-néző nappaliját. Majd így folytatta: „Anélkül, hogy figyelembe vették volna hatásukat a közösségekre, a kórházakra, az adófizetőkre.”
Ez lehetett a Trump-nagygyűlések történetének legnyíltabban idegengyűlölő pillanata. Persze, voltak már lenemierőszakolózott mexikóiak, és skandálta már a közönsége, hogy küldje haza Amerikából Ilhan Omar képviselőt. De most lényegesen továbbment, rajongóival együtt.
Önmagában egy népcsoport emlegetésére kezdtek el fújolni. Ráadásul Trump kifejezetten menekültekről beszélt, tehát nem illegális bevándorlókról, hanem olyanokról, akik a szabályokat betartva érkeztek, és találtak otthonra. Ez teljesen nyílt, klasszikus rasszizmus, ami már nem törődik a modern szélsőjobb alaptaktikájával, vagyis, hogy elfátyolozza és kódolt nyelv mögé rejtse az üzenetet.
De nemcsak a Target Centeren belül, hanem azon kívül is elszabadultak az indulatok aznap. A Trump-látogatás a népes ellentábort is feltüzelte. Minneapolis mégiscsak egy inkább liberális nagyváros, több ezer ellentüntető fogadta Trumpot. Egy részük pedig nem maradt békés. A Vice stábja napközben forgatott, és épp egy piros MAGA-sapkás férfival készítettek interjút, amikor egy szembe jövő ellentüntető egyszerűen arcon köpte. Az egész jelenet megvan videón:
A beszéd után pedig az ellentüntetők egy része rátámadt több távozó Trump-támogatóra. Az este lovasrendőrök felvonulásával, könnygázfelhőben ért véget.
Egy olyan államban történt mindez, ami kifejezetten az illedelmes visszafogottságáról híres.
A „Minnesota nice” (minnesotai kedvesség) a Kanadával határos középnyugati állam védjegye. A minnesotaiak büszkék arra, hogy udvariasak, barátságosak, kerülik a nyílt konfliktust és a túlzott érzelemnyilvánítást, betartják az illemszabályokat. Ez a hangulat ihlette például a Fargo című filmet, aminek névadó városa ugyan a szomszédos Észak-Dakotában található, de kulturálisan nagyon hasonló. Ez a kedvesség viszont csak egy bizonyos határig tart.
Egy helyi mondás szerint „a minnesotaiak szívesen útbaigazítanak bárhova, kivéve a saját otthonukba”. Én ugyan ezt szó szerint nem tudom megerősíteni, mert számos minnesotai meghívott az otthonába, de az ide költöző emberek történeteiben mégis ezek a visszatérő elemek: kedves, de nem igazán meleg fogadtatás olyan emberektől, akik illedelmesek, de igazi barátságot nehéz kötni velük. A konfliktusokat pedig inkább a passzív-agresszív taktikával intézik el. Valahogy úgy, mint a skandináv országokban – ahonnan egyébként sokan érkeztek Minnesotába a XIX-XX. században.
Az, hogy már a visszafogott kedveskedés hazájában is előtör az emberekből az arconköpködő-idegenekre fújoló énjük, sokat elmond arról, mi vár Amerikára a 2020-as elnökválasztási kampányban.
Ami több mint egy év múlva lesz, de már most itt tart a hangulat.
Minnesota ugyan sokkal kevesebb figyelmet kap, mint a partvidékek államai, mégis olyan, mintha Amerika mikrokozmosza lenne – az ország szinte minden meghatározó témájával és ellentmondásával lehet itt találkozni.
Minneapolis pezsgő nagyváros, ahol kifejezetten erős a helyi sajtó (például a Star Tribune napilap és a Minnesota Public Radio) – közben a Mississippi másik partján a testvérváros St.Paulban a helyi St.Paul Pioneer Press nevű lap haldoklik.
Minneapolis popkulturális fellegvár: itt hullatott lila esőt Prince, az itteni indierock-zenekarok taposták ki az utat a nyolcvanas években a Nirvana előtt a mainstream sikerhez, legutóbb pedig itt virágzott ki 2019 pop-szupersztárja, Lizzo. Közben a faji egyenlőtlenségek itt az egyik legsúlyosabbak az egész országban.
A minnesotai állami vásár (State Fair) nevű gigavurstliban láttam, hogy negyvenkilós vajdarabokból faragják ki a tejipari szépségkirálynők szobrát, de meghallgattam Bernie Sanderst is radikális klímapolitikáról beszélni, miközben a levegőben az extra-hotdog és a deep fried savanyúságok szaga keveredett. Lövöldözést csak azért nem láttam, mert az két nappal később történt a vásár bejárata előtt (három sebesült.)
A Target Centertől nem messze Minnesota másik híres szülötte, Bob Dylan látható az utcán egy hatalmas falfestményen. Az ő 61-es útját érintve Minneapolistól észak felé autózva eljutunk a világ legnagyobb édesvízű tava, a Felső-tó partjára, majd a határmenti tóvidékre. Itt medvét is lehet látni az út mentén szabadon kószálni, a tavak pedig háborítatlanok és gyönyörűek, de a Szomszéd nője mindig zöldebb-hangulatú kisvárosokban éles viták folynak: egy rézbánya megnyitása a fő téma, ami munkahelyeket teremthet, de véget is vethet a természeti idillnek.
Minneapolistól délre a kukoricavidéken pedig a Trumpra szavazó farmerek bizonygatják maguknak, hogy bár a Kínával vívott kereskedelmi háborúnak egyelőre ők a nagy vesztesei, de hosszú távon talán mégis jobb lesz a helyzet.
És nem véletlenül emlegette Trump a szomáliaiakat: Minnesotában él a legnagyobb szomáli közösség Afrikán kívül. Szomáli menekültek a kilencvenes évek polgárháborúja óta érkeztek Amerikába. A munkalehetőségek és a Minnesota nice kombinációja pedig egy idő után erre az első hallása valószínűtlen helyre, az ősztől tavaszig vacogó északi államba hívta őket. Mára egy jól látható közösségé váltak itt, boltokkal és kulturális központokkal, akik már kongresszusi képviselőt is adnak Amerikának, Ilhan Omart.
Omar 2018-ban egy alulról szervezett, kemény terepmunkával végigtolt kampány végén az amerikai kongresszus első muszlim képviselőinek egyike lett. Omar a demokraták progresszív szárnyához tartozik, Alexandria Ocasio-Cortezzel és másokkal együtt, és Trump hangos kritikusa. Feltűnést viszont nemcsak azzal keltett, hogy hidzsábban tette le az esküt, de azzal is, Izrael-kritikája sokak szerint már átlépi az antiszemitizmus határát. (Ő ezt visszautasítja.) A Trump-gyűlés konkrétan Omar választókerületében volt, és az elnök többek között Amerika-gyűlölő szocialistának nevezte – ami még a finomabb húzások között volt tőle. Nemrég például azt az álhírt terjesztett róla Twitteren, hogy táncolva ünnepelte szeptember 11-ét (raádásul pont Lizzo dalára).
És miközben Omar példája azt mutatja a helyi szomáli közösségnek, hogy innen indulva bármi sikerülhet, feszültség is támadt körülöttük, különösen a kisebb minnesotai városokban. Most pedig már egyre inkább érzik, hogy az elnök kinézte őket magának. A bevándorló közösségek történeteivel foglalkozó minneapolisi Sahan Journal nevű lap szerzője, Mukhtar M. Ibrahim fenyegető üzenetet is kapott már a Trump-gyűlés óta, hogy ideje távozni. Helyi republikánusok szerint ellenfeleik félremagyarázták, kiragadták a kontextusából a Trump-idézetet, és nekik valójában semmi bajuk a szomáliaiakkal. A jelenet láttán elég nehéz megmondani, hogy értik ezt.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.