Közérdekű munkára ítéltek egy a 2014-es választáson ajánlásokat hamisító jelöltet

bűnügy
2019 október 30., 14:53
comments 24

A Kecskeméti Törvényszék hamis magánokirat felhasználása miatt - nem jogerősen - nyolcvan óra könnyű fizikai munkára ítélt egy 46 éves nőt, aki Kalocsán indult a 2014-es parlamenti választáson a Magyarországi Cigány Párt egyéni képviselőjelöltjeként.

A törvényszék sajtóosztálya az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az ítélet szerint a nő az egymillió forintos állami támogatás megszerzéséért határozta el, hogy jelöltként indul, és ehhez 80 ajánlóívet vett fel. Ezekre később a vádlott tudtával ráhamisították két ismerőse aláírását, majd egy házaspár személyes adatait is megszerezte és beírta az egyik ajánlóívre.

A nő végül 79 ajánlóívet adott le, amelyeken összesen 503 ajánlást fogadtak el, így őt képviselőjelöltként nyilvántartásba vették. Három leadott ajánlóívet, vagyis legfeljebb 24 ajánlást nem vettek figyelembe, mivel arra már nem volt szükség, így nem zárható ki, hogy a vádlott akár legálisan is megszerezhette volna a jelöltté váláshoz szükséges számú ajánlást.

A vádlottnak kiutalt egymillió forintos állami támogatásból 101 ezer forint térült meg. Az ítéletet a vádlott és védője elfogadta, míg az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a jogorvoslat bejelentésére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.