Baranyi Krisztina elkezdte felmondani a gyanús szerződéseket Ferencvárosban

politika

Baranyi Krisztina az oldalán jelentette be, hogy csütörtökön felbontotta a szerződést azzal a céggel, aminek a vezetője, Tóth László a Ferencvárosi Lokálpatrióták Egyesület támogatásával indult a IX. kerületi önkormányzati választáson egy fideszes és az összellenzéki jelölttel szemben, miközben Bácskai János korábbi fideszes polgármester személyes tanácsadója volt.

Baranyi Krisztina
Fotó: botost/444.hu

Ahogy arról korábban írtunk: a 2015 áprilisa óta életben lévő szerződés szerint, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Tóth havi bruttó 381 000 Ft-ért látta el üzletviteli tanácsokkal a kerület vezetőjét.

Csakhogy az üzletember a tanácsokat szóban adta Bácskainak, és a teljesítést dokumentumokkal sem kellett igazolnia, azt a polgármester saját kezűleg tanúsította. Az új polgármester talált egy másik gyanús szerződést is, amit a Ferencvárosi Lokálpatrióták Egyesület elnökének feleségével, Deutsch Kornéliával, aki havi 100 ezer forintért átolvasta és ellenőrizte a Ferencváros újság cikkeit. Csakhogy Baranyi szerint a lap munkatársai nem tudtak róla, hogy Deutsch Kornélia szintén náluk dolgozik.   

Hozzátette, hogy  „Veres László, a lap főszerkesztője 2 millió forintért maradna a szerződése lejártáig, miközben az aktuális lapszám máris késik, mert szerinte nem volt esemény mostanában, ezért nincs tartalom az új lapszámhoz.. ”

Baranyi megjegyezte azt is, hogy lassan érthető lesz, „mire megy el 91 millió a kéthetente megjelenő lapnál, úgy, hogy a szerkesztőség nincs túlfizetve”.