Könnygázzal oszlatott fel egy iskolai bulit egy mezőcsáti férfi

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy 62 éves mezőcsáti férfival szemben, aki verekedés közben könnygázt fújt szét egy iskolai buliban.

Idén július 13-án Mezőcsáton, az egyik iskola tornatermében zenés- táncos rendezvényt tartottak, ahová este 22 órától bárki bemehetett, aki jegyet vett. 

A 62 éves férfi miután jegyet vásárolt, a rendezvényen alkoholt ivott, majd éjjel 1 óra körül részegen odament egy videózó férfihoz, megragadta a kameráját és maga felé fordította. 

A férfi felszólította a vádlottat, hogy ne zavarja a felvétel készítését, mire a vádlott egyszer lábon rúgta, majd lefújta könnygázzal. Ráadásul a kifújt könnygáz a tornateremben szétterjedt, ezért az ott szórakozó személyek kénytelenek voltak elhagyni a rendezvény helyszínét. A megtámadott férfi nem sérült meg. 

Az ügyészség szerint a vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. A járási ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak. (Ügyészség)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 9,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.