Részegen elkötöttek egy buszt, aztán meg sem álltak a dohányboltig

bűnügy
2019 november 05., 10:22
comments 54

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség három nővel szemben, akik áprilisban részegen beindítottak egy buszt a sándorfalvi pályaudvaron, majd részegen Szegedre vezettek.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten a busztársaságnál dolgoztak takarítóként, ezért tudták, hogyan lehet kulcs nélkül kinyitni a buszokat. Áprilisban egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lánnyal együtt italoztak a sándorfalvi játszótéren, majd éjjel 2 körül kinyitották az egyik, pályaudvaron parkoló buszt.

Mind a négyen beszálltak, és mivel fáztak, beindították, hogy fűteni tudjanak. Az utastérben tovább beszélgettek és italoztak, majd tettek pár kört az állomáson és a környékbeli dűlőutakon.

Mután visszaértek, elhatározták, hogy bebuszoznak egy éjjel-nappali dohányboltba Szegedre, és egy kollégájukat is meg akarták lepni azzal, hogy érte mennek.Végül hajnali 4 körül értek vissza Sándorfalvára, útközben kidöntöttek négy közlekedési táblát, amivel nagyjából 600 ezer forint kárt okoztak a buszban. Az ügyészség a fiatalkorú lányt és a két fiatal felnőttet jármű önkényes elvételének bűntettével, míg a buszt vezető nőt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével is vádolja. A gyermekkorú társukkal szemben a rendőrség az eljárást megszüntette.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.