Dél-Korea visszaküldött északra két átmenekült halászt, mert kiderült, hogy előtte kiirtották a hajójuk teljes legénységét

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Képünk csak illusztráció!

Igen szokatlan dolgot műveltek a héten a dél-koreai hatóságok: visszatoloncoltak az északi diktatúrába két, onnan átmenekült embert. Azért tettek ilyet, mert a halászhajón érkezett két fickó vérfagyasztó dolgokat vallott be a kihallgatásuk során. 

A tintahalhalászok elmesélték, hogy egy harmadik társukkal együtt még októberben megölték a hajójuk kegyetlenkedő kapitányát. Majd utána egyenként elkapták a legénység azon tagjait, akiknek ez nem tetszett, őket is sorra megölték, majd a hullákat a tengerbe dobálták. A kapitány testével együtt öszesen 16-ot. 

De még ekkor sem a disszidálás járt a fejükben, hiszen kikötöttek egy észak-koreai kikötőben. Amikor a rendőrség ott letartóztatta a társukat, a két férfi a hajóval kereket oldott és délre menekült. 

A rettentő vallomás hallatán Dél-Korea a két, húszas éveiben járó halászt a demilitarizált határzóna egyik településénél átadta az északi hatóságoknak. Ilyen eset korábban sosem történt, hiszen a  két ország között nincs kiadatási egyezmény.

(via BBC)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 9,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.