Mégis lehet nulladik osztály az általános iskolákban

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

A Népszava információja szerint visszakerülhet a Nemzeti Alaptantervbe a nulladik osztályok és ezzel a kilencéves általános iskola terve.

A Nat korábbi verziójában már szerepelt ez az óvoda és iskola közé illesztendő, de fizikailag az utóbbiban helyet kapó nulladik évfolyam, ahová csak azoknak a gyerekeknek kéne járniuk, akik nem elég érettek az első elkezdéséhez, de már iskolaköteles korúak.

Bár a korábbi tervezet szerint a nulladik nem lett volna kötelező, a Civil Közoktatási Platform nevű szervezet így is hevesen tiltakozott ellene, mondván hogy ez a szegregáció melegágya, mire az Emmi levélben nyugtatta meg őket, hogy a koncepció kikerült a Nat-tervezetből. A tervet ellenezte a Pedagógusok Szakszervezete és a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület is.

Bár az Emmi most nem cáfolta a Népszava értesülését az ötlet újramelegítéséről, az nem derül ki egyértelműen a napilap cikkéből sem, hogy a friss elképzelések szerint ez választható vagy kötelező lenne-e. Ugyanakkor arra céloznak, hogy talán inkább kötelező lehet, hiszen a köznevelési törvény idei módosítása szerint annak a kisgyermeknek, aki adott év augusztus 31-éig betölti hatodik életévét, már kötelezően iskolába kell mennie. A halasztási kérelmekről a korábbiakkal ellentétben az Oktatási Hivatal dönt, és elképzelhető, hogy a pozitív döntés sem az óvoda folytatását fogja jelenteni, hanem a gyerekeknek be kell ülniük a vélhetően sok csúfolással járó nulladik osztályba.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.