Jövő csütörtökön és pénteken a Trafóban lesz látható a Taldans társulat Dolap című előadása (a török szó egyszerre jelent szekrényt és trükköt), amely párját ritkítóan hosszú ideje, a 2000-es bemutató óta járja a nemzetközi fesztiválokat. Az alkotók elgondolása szerint a két táncosnak nem csak eszköze, hanem partere az a hűtőszekrény, amely meglepően sokféle mutatványra ad lehetőséget.

Hogy mi ez a Taldans, arról Szabó Gyurival, a Trafó menedzser-igazgatójával beszélgettünk, aki azzal kezdte, hogy a színházi és táncos programjukat hagyományosan erős nyugat-európai orientáció jellemzi, de igyekeznek nyitni más irányokba. Volt náluk a közelmúltban kanadai, kongói és japán előadás, ebben a szezonban pedig jön egy görög táncos csapat is. A török szcénát többek között azért tartja izgalmasnak, mert a kortárs művészet alig kap állami támogatást, sokan nem is fogadnának el ilyet, ami egyrészt a a gazdag családok mecenatúrájának szerepét értékeli fel, másrészt pedig rákényszeríti a művészeket, hogy a szükségből kovácsoljanak előnyt. A Dolap ennek remek példája, nagyon olcsó turnéztatni, kis túlzással nem kell hozzá más egy hűtőn kívül. Amit egyébként a trafósoknak kell beszereznie, tehát hazai hűtőt vonszolnak majd ki a világot jelentő deszkákra.

A pénzhiányból következik, hogy Törökországban jellemzően nincsenek állandó, népes progresszív társulatok, inkább alkalmi együttműködések. Ez igaz a Taldansra is, amelyet a török tánc nemzetközi elismertségét megalapozó időszakban, 2003-ban hozott létre a mérnök végzettségű Mustafa Kaplan és az eredetileg építész Filiz Sizanli. Szokatlan szakmai hátterük látszik a színpadi gondolkodásukon, például igen egyedi módon viszonyulnak a térhez és feszegetik a tánc mint műfaj határait. Sokszor olyan egyszerű mozdulatokból indulnak ki, amit bárki meg tud csinálni, máskor viszont extrém szituációkba torzítják a testet. Kutakodó alkatok, a társulat neve is az, hogy Színházkutató Intézet, ennek a rövidítése a „TAL”.

Szabó szerint a Dolap sajátos esztétikája ugyanakkor nem teljesen idegen a magyar nézőnek, hiszen az egyik leghíresebb magyar táncművésznek, az előző Trafó-igazgató Nagy Józsefnek volt olyan korszaka, amikor fával dolgozott sokat, és tárgyak köré építette a koreográfiáját.

A Dolapban a hűtőszekrényt sokszor humorosan használják, kiaknázzák azt a tulajdonságát, hogy el tud rejteni dolgokat, folyamatosan biztosítva a meglepetés lehetőségét.

„Ez az előadás az egyensúly kereséséről és megtartásáról szól. Ütközésről, esésről, fizikai kihívásról, a véletlenről és a játékosságról”

- magyarázza Szabó, aki szerint a Dolap ugyan könnyen szerethető és látszólag egyszerű a szerkezete, de sok rétege van és több művészeti ág is megjelenik benne. Az építész sokoldalú térhasználata mellett egy zeneszerző és egy képzőművész is dolgozott a produkción. A menedzser-igazgató azt mondja, hogy mindezeken felül belőle előhívta az előadás a török identitás bizonyos részeit, például a kereskedők és a rakodómunkások továbbélő világát.

Az alkotók egyik fontos gondolata, hogy ahányszor emlékezünk, annyiszor írjuk újra a történetünket. A Dolap is minden előadáson más arcát mutatja, és ahogy az elmúlt húsz évben cserélődtek a táncosok, úgy formálták a saját képükre a koreográfiát.

A produkció ritka, de annál szerencsésebb módon nem csak Budapesten vendégszerepel, hanem Debrecenben és Szabadkán is.