Elérhette a kétmilliárd dollárt Mészáros Lőrinc vagyona, amiből 410 milliárd forintnyi papíron is kimutatható

Egy Varga Károly nevű, Mészáros Lőrinccel korábban is üzletelő vállalkozó egy követelése fejében nemrég durván 2 százalékos részt szerzett a Talentis Group Zrt. nevű cégben, ami a Mészáros család tőzsdén kívüli céges érdekeltségeinek jelentős részét gyűjti egybe. Ez azért izgalmas, mert emiatt hivatalosan, független szakértővel kellett felértékeltetni a vállalatot. Az ezt rögzítő dokumentumok szerint a könyvvizsgáló 210 milliárd forintra értékelte a Talentist, amiből 205 milliárdnyi a Mészáros család tulajdonrésze.

Hogy értelmezni tudjuk ezt az összeget: a napi.hu és a Forbes gazdaglistái szerint két olyan magyar ember van összesen, akinek a teljes becsült vagyona eléri ennek az egy darab Mészáros-cégnek az értékét: Csányi "OTP" Sándor és Gattyán "Livejasmine" György.

A G7 gazdasági szaklap a most napvilágra került értékelés fényében összeszedte, hogy mekkora lehet Mészárosék vagyona. Először is összeszámolták, hogy mekkora vagyonról "van papír", vagyis mennyi a tőzsdén forgó cégeik értéke - ami forintra tudható bármely pillanatban - illetve azoké, amikről a Talentishez hasonlóan hivatalos értékelés készült. Ez az aránylag biztosan ismerhető vagyontömeg 410-415 milliárd forintot tesz ki.

Aztán megnézték, mennyit érhetnek Mészároskék tőzsdén kívüli, de a Talentisba be nem vitt vagyonelemei. Amikből rengeteg van, hiszen sok más mellett a Mészáros család egész Magyarország legnagyobb földbirtokosa.

Ezeket a cégeket három fő csoportba sorolták:

  • az olyan építőipari cégek, mint a V-Híd és a Fejér B.Á.L. Zrt, amik együttesen több tízmilliárdot érnek a G7 szerint, de "a hasonló méretű cégeik korábbi felértékelése alapján a 100 milliárdtól sem lehetnek messze."
  • a termőföld és az agrárcégek, mint a Talentis Agro Zrt vagy a Búzakalász 66 Kft, a Heny borászat, az Aranka malom, a Vivienvíz vagy a Dreszla Kft.
  • az egykori Simicska-birodalom cégei, amik között maradt nyereséges vállakozás is.

A G7 így összegezte a számításait és becsléseit:

"Mindezek alapján egyáltalán nem lenne meglepő, ha Mészáros Lőrinc lenne az első olyan magyar, aki 2 milliárd dollárt meghaladó összeggel kerül fel legközelebb a Forbes dollármilliárdosokat összesítő listájára. Ekkora vagyonnal a tavalyi rangsor alapján a felcsúti gázszerelő nagyjából a 1200. leggazdagabb ember lenne a világon, ami nyolcszáz helyes előrelépést jelentene tavalyi debütálásához képest."

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.