Elrendelték a távoltartást a barátnőjét Bujákon súlyosan bántalmazó férfi ügyében

Elrendelték a távoltartást a Bujákon súlyos testi sértést elkövető férfi ügyében - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Bóna Gyula elmondta: a Salgótarjáni Járásbíróság - a Pásztói Járási Ügyészség indítványát elfogadva - négy hónapra elrendelte a távoltartását a sértettől annak a férfinek, aki a megalapozott gyanú szerint november 9-én Bujákon bántalmazta nőismerősét.

A döntés értelmében a gyanúsított a sértettel közvetve sem léphet kapcsolatba, távol kell tartania magát tőle, az ő tényleges tartózkodási helyétől, munkahelyétől, az általa rendszeresen látogatott intézményektől, egyéb helyektől.

A főügyész közölte: a távoltartás a büntetőeljárási törvény szerint legfeljebb négy hónapra rendelhető el, ezt a bíróság indokolt esetben meghosszabbíthatja.

A távoltartás elrendeléséről hozott végzést az ügyész és a gyanúsított is tudomásul vette.

A bujáki panzióban megvert nő a Facebook-oldalán fényképekkel osztotta meg a vele történteket. Azt írta: a férfi - aki katonai főiskolát végzett alezredes - nem először bántalmazta. Ezúttal eltörte az orrát, a fejét és a testét ököllel szétzúzta, a haját kitépte, majdnem megfojtotta.

A rendőrök a férfit elfogták, és súlyos testi sértés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A Honvédelmi Minisztérium az MTI megkeresésére korábban azt közölte, hogy megszüntették az érintett tartalékos katona szolgálati viszonyát.