Óvadék ellenében kiengedték a közpénzt ellóversenyező ausztrál közszolgát, azonnal megpróbált öngyilkos lenni

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Pénteken engedték ki óvadék ellenében, vasárnap már az intenzíven kezelték azt a Paul Whyte-ot, aki a Department of Communities nevű nyugat-ausztráliai kormányszerv helyettes vezetőjeként egy súlyos korrupciós ügy egyik főszereplője.

A pénteken ismertetett vádirat szerint a köztisztviselő és egy társa hamis számlákkal 2,5 millió ausztrál dollár (516 millió forint) közpénzt fizettettek ki két fedőcégnek. A tárgyaláson az ügyészek jelezték, hogy időközben bizonyítékokat szereztek arra is, hogy a páros 2008-ban egy ennek többszörösét kitevő, 20-25 millió dolláros lopást hajtott végre, ezért további vádemelés is várható. A bíró ennek ellenére óvadék ellenében szabadlábra helyezte a két vádlottat. 

Vasárnap mentősök jelentek meg Whyte házánál, akit kritikus állapotban szállítottak kórházba. Bár az öngyilkosság tényét a hatóságok nem erősítették meg, a sajtó egyértelműen így számol be az ügyről.

A köztisztviselő és társa versenylovakra költötték az elsíbolt pénzt.

(via Guardian)


Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.