Még mindig 100-200 ember van a háborús övezetté vált hongkongi egyetemen

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Száz-kétszáz hongkongi tüntető maradt a Polytechnic University (PolyU) egyetemi kampuszán, ahol kedden már harmadik napja tart a patthelyzet. Bár a beszámolók szerint odabent fogytán az élelmiszer és az ivóvíz, és néhányan ki is szöktek az éjszaka folyamán, a legtöbben továbbra sem hagyják el a háborús övezetté vált egyetem területét. Akiket elfognak, azokat lázadás címén helyezhetik vád alá.

Néhány fiatal, akik már elhagyták a kampusztFotó: Koki Kataoka/The Yomiuri Shimbun

Vannak, akik lábsérüléstől és kihűléstől szenvedve jöttek ki a barikádok mögül, egyikük azt mondta, odabent sokan megfelelő orvosi ellátás nélkül vannak. Egy 16 éves diáklány egyszerűen azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy úgy döntött, megadja magát. „Tegnap reggel óta próbáltunk kiszabadulni, de nem sikerült. Ez volt az egyetlen megoldás. Kétségbeestem.”

Korábban még többen voltak az egyetem területén, kedden kora reggel 200 kiskorú diák hagyta el a kampuszt. Nekik felvették az adataikat, majd távozhattak, nagyjából száz felnőttet viszont azonnal letartóztattak. Voltak, akik a csatornán keresztül próbáltak menekülni.

Carrie Lam hongkongi kormányzó megadásra és a rendőri utasítások követésére szólította fel a tüntetőket. 

Ahogy egy Hongkongban tanuló magyar diák beszámolóját is idézve írtuk, vasárnap 12 órás, kemény csatára került sor a tüntetők és a rendőrök közt. Előbbiek íjjal lábon lőttek egy rendőrt, felgyújtottak egy rohamkocsit, néhány tucat fiatalt pedig letartóztattak. 

Chris Tang, a kedden felesküdő, új hongkongi rendőrfőkapitány azt nyilatkozta, a város 31 ezer fős rendőrsége nem képes önállóan véget vetni a soha nem látott mértékű társadalmi zavargásoknak, és szüksége van a hongkongiak támogatására.

Az egyetem a város egy stratégiailag fontos pontján helyezkedik el a Hongkong-szigetet a szárazföldi városrésszel, Kowloonnal összekötő egyik alagút mellett. A tüntetők mindig csak egy-egy részét bénítják meg a városnak, de a rendőrség szerint a PolyU azért is fontos, mert innen rengeteg gyúlékony vegyszer került a tüntetőkhöz, akik molotovkoktélokkal támadják a rendőröket.

Fotó: YE AUNG THU/AFP

Közben a hongkongi vezetés betiltotta az arcmaszkok viselését, ezt azonban hétfőn alkotmányellenesnek minősítette a városállam legfelsőbb bírósága. Kína bírálta az ítéletet, és közölte, hogy joga van eldönteni, mi számít alkotmányellenesnek, és mi nem. Egyelőre mindenki csak találgatja, mi lesz a kínai vezetés következő lépése, valószníűleg ez fogja meghatározni, hogyan folynak tovább a hónapok óta tartó titakozások. 

Elszabadult az erőszak

Az elmúlt hónapokban egyre erőszakosabbá váltak az összecsapások, a rendőrök több esetben éles lőszerrel támadtak a tüntetőkre. Milliók látták azokat a videókat is, amiken a rendőrök agyonvernek egy fiatal nőt, vagy éppen paprikaspray-t fújnakegy terhes nőre

Fotó: Miguel Candela Poblacion/Anadolu Agency

A hatodik hónapnan járó tüntetések kapcsán eddig 4491 embert vettek őrizetbe, a legfiatalabb csupán 11 éves. A rendőrség az összecsapások során több mint 10 ezer flakonnyi könnygázt vetett be, és 18-szor vetett be éles lőszert. Emellett sokszor gumilövedéket, paprikasprayt és festékkel színezett vizet lövő vízágyút használt a tömeg oszlatására.

A tüntetők utakat foglaltak el, tüzet gyújtottak az utcákon, vasútállomásokat, üzleteket és bankokat rongáltak meg, miközben a rendőrökre Molotov-koktélokat és téglákat dobáltak, valamint nyilakat lőttek ki rájuk. Az összecsapások során csaknem 1700 ember sérült meg, köztük mintegy 450 rendőr. 

A tiltakozást eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltotta ki, de időközben általános tüntetés lett a Hongkongot vezető, Peking-párti kormányzattal szemben. (BBC, MTI)