Gulyás Gergely kiszámolta, hogy a veszteséges Mátrai Erőmű tulajdonképpen nyereséges

Mészáros Lőrinc holdingja pont azután kezdett tárgyalni az állami  MVM ZRt.-vel a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos tulajdoni hányadának eladásáról, hogy november elején több dolgozó is rosszul lett az ott keletkezett nitrogén-monoxidtól, az egyik közeli víztározóban kén- és foszfortartalmú gáz képződött.

Így csütörtöki kormányinfón is előkerült, hogy vajon a magyar állam miért pont most veszi meg a veszteséget termelő szénerőművet Mészáros Lőrinctől. Erre Gulyás Gergely annyit mondott, hogy nem veszteséges, hanem nyereséges erőműről van szó, amit mi sem bizonyít ékesebben, 

mint hogy tavaly 11 milliárd osztalékot fizetett a tulajdonosoknak az erőmű. Ez nagyjából még igaz is (valójában 11,2 milliárdot), csakhogy a miniszter azt már nem említette, hogy  a  Mátrai Erőmű Zrt. üzemi tevékenység vesztesége 2017-ben több mint 10 milliárd forint volt, tavaly pedig  4,3 milliárdos. A 24.hu októberben arról is írt, hogy az erőmű tavaly 7 milliárd állami támogatást is kapott. Az osztalékot pedig a szabad eredménytartalék terhére fizették ki Mészároséknak. Ráadásul az elavult erőmű termelése folyamatosan csökken, és ha nem zárják be, akkor nagyon komoly fejlesztésekre lenne szükség. 

A Greenpeace szerdai felirata a Mátrai Hőerőmű mellett.Fotó: Greenpeace

A szennyezéssel kapcsolatban Gulyás arról beszélt, hogy az ellenőrzések az erőműnél állandóak és folyamatosak, az adatok alapján egyszeri esemény volt a határérték-túllépés a napokban, azóta semmilyen rendellenesség nem tapasztalható, semmilyen határérték-túllépést nem mérnek. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó