A Nemzeti Sportban már amiatt aggódnak, hogy így nehéz lesz megtölteni a Puskás Arénát

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Egy hét sem telt el a 67 ezres Puskás Aréna megnyitója óta, és a Nemzeti Sportban már arról írnak, hogy olyan reménytelen a magyar foci helyzete, hogy 

„jövőkép nélkül nehéz lesz hosszú távon megtölteni az új Puskás Arénát”.

A fideszes médiaalapítvány sportszekciója a Wales elleni nagyon fontos, de simán elveszített Európa-bajnok selejtező keserű tapasztalatai miatt jutott erre a gondolatra.

Pór Károly szerint „nehezen találni a szavakat, amikor a sorsdöntő Eb-selejtezőre úgy kell felállnunk, hogy az ellenfél és a világ egyik legjobbjával, a Real Madrid szélsőjével a Puskás Akadémia balhátvédje találja szembe magát a második (kezdőként az első) válogatott mérkőzésén, aki tavaly még az NB II-es Csákvárban futballozott. Tegyük hozzá, Nagy Zsolt tisztességesen küzdött Gareth Bale-lel szemben, csakhogy a négyszeres BL-győztes egyetlen testcsellel úgy be tudta csapni a mi fiunkat, hogy szegény hirtelen azt sem tudta, hol a labda. Ezen különbségek áthidalásához valóban csoda kellett volna”.  A szakmáját a Puskás Akadémián kitanult Nagy Zsolt nem mindennapi bravúrjáról, az egyetlen meccsen 39 elveszített labdáról mi is írtunk. 

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A szerző szerint a 4. hely a realitás, hiszen a csoportunkban előttünk végzett Horvátország, Wales, Szlovákia „előttünk jár, jobb játékosaik vannak, jobb csapatuk van”.  Érdemes talán megjegyezni, hogy mindhárom országban kisebb a merítési lehetőség, Horvátországban 4,1 millióan, Walesben 3,1 millióan, Szlovákiában 5,4 millióan laknak, de valahogy jobb játékosat képeznek, ezekből pedig jobb csapatot gyúrnak. Jóval kevesebb közpénzből, mint amennyiből mi próbálkozunk, teljesen eredménytelenül. 

Pór azzal folytatja, hogy „tényleg nehéz mit mondani, amikor mi annak örülhettünk a mérkőzés előtt, hogy a 31 éves, a teljes pályafutása alatt csak itthon futballozó Pátkai Máté újra bevethető, a walesiek pedig annak, hogy visszatért a pályára, és az Eb-selejtező során először a kezdőcsapatban szerepelhetett a Juventus középpályása, Aaron Ramsey”. Tényleg nehéz, Ramsey valószínűleg a Juventusban született, szegény Pátkai pedig a Videotonban. Karma. 

„A mi támadó középpályásaink az al-Ittihad Kalbából, a Freiburgból és a Red Bull Salzburgból érkeztek, az övéik a Real Madridból, a Juventusból és a Manchester Unitedből – a pályán hasonlóan nagy volt a különbség a két válogatott, illetve az említett három-három klubcsapat között. Ezek a tények, mint ahogy az is tény, hogy minden fogadkozás ellenére a sorsdöntő találkozón csapatunk ismét alulmaradt.” (Lásd fent, pedig a magyarok a futballra születtek.)

A szövetségi kapitány, Marco Rossin azt kéri számon a Nemzeti Sport írása, hogy túlságosan is tiszteli Magyarországot, pedig az asztalra kéne csapnia és vezérszerepet kellene játszania a hazai labdarúgás megújításában. Majd gyorsan hozzáteszik, hogy persze túlzás lenne azt várni tőle, hogy „mindazokat a lemaradásokat, amelyek láthatóan már az U17-es korosztályunknál is megvannak (lásd U17-es világbajnokság), egy csapásra eltüntesse és egy személyben megoldást adjon az összes problémára, amellyel évtizedek óta küzdünk”. Pedig klassz lett volna megnézni, ahogy Rossi levezényel egy normális edzést Felcsúton a 15 éveseknek. 

A Sport sokadszorra is felismerte, hogy „a horvátok, a walesiek és szlovákok elleni párharc ismét megmutatta, hogy NB I-es játékosokkal (Cardiffban tízen voltak a keretben) nem lehet felvenni a versenyt ezen a szinten, amikor az ellenfél labdarúgói szinte kivétel nélkül erősebb, nyugat-európai bajnokságban edződnek”. Ami teljesen igaz, viszont akkor minek irgalmatlan sok pénzt pumpálni az NBI-be, és olyan fizetéseket adni fiatal játékosoknak, hogy megéri nekik az itthoni langyosvízben maradni, ahelyett, hogy valódi versenyt vállalva külföldre menjenek?

És akkor jön egyes számú megoldás: „Amíg nem lesz a klubok konszenzusán alapuló, megfelelően felépített és végig is vitt programunk arra, miképpen tudnánk minél több, Nyugat-Európában piacképes labdarúgót képezni, addig – függetlenül attól, hogyan hívják az aktuális szövetségi kapitányunkat – hiába várjuk az előrelépést”. Hogy ki dolgozná ki a központi programot, arról csak sejtéseink lehetnek, hiszen a felcsúti agytröszt vette át az irányítást a központi költségvetésből sok milliárddal támogatott határon túli műhelyekben is. Nagy Zsolt elég biztos referencia arra, hogy milyen csúcsbalhátvéd jön ki a Puskás Akadémiáról.  És éppen a napokban jött ki a hír, hogy Willi Orbán honosítása után a Fradiban játszó ukrán, de magyar felmenőkkel is rendelkező védekező középpályás Ihor Haratint is megkereste Rossi, hogy lenne-e magyar válogatott. 

Majd jön az érzelmektől átitatott befejezése a cikknek, amiben azt a kérdést teszi fel a szerző, hogy a Walesben a válogatottat látó, csalódott gyerekeknek mit lehetne mondani, hogy ne menjen el a kedvük a focitól. 

„Mondjuk azt, ami egyébként igaz (hiszen gyakran kapunk ki idegenben), hogy előfordul az ilyesmi? Vagy hitegessük őket azzal, hogy majd legközelebb sikerül? Esetleg biztassuk őket, hogy járjanak az NB II-ben bukdácsoló Szpari meccseire, hátha ott több sikerélményben lesz részük? Ez a legnehezebb, Cardiffon túlmutató feladat és a legnagyobb kihívás, szakmának, szülőknek és mindenkinek, aki szeretne egyszer jobb magyar futballt látni, hogy jövőképpel tudjunk szolgálni a gyerekeknek, hogy elhitessük velük, érdemes futballozni, érdemes megszakadni a pályán, érdemes meccsre járni. Jövőkép nélkül nehéz lesz hosszú távon megtölteni az új Puskás Arénát.”

A szerző szerint a rövid távú megoldás a hosszú távú problémára: a pótselejtezőn mindenképpen ki kell harcolni a kijutást. Aminek a realitását éppen a cikkben fogalmazták meg. Vagy abban, amit még a meccs előtt írt Somogyi Zsolt, szintén a Nemzeti Sportban Sors címmel, és éppen azt fejtegette benne, hogy teljesen mindegy, hogy kijutunk-e az Eb-re. Szerinte a 4 évvel ezelőtti Európa-bajnoki szereplés sem változtatott semmit a magyar focin.  

„2016, Franciaország örök emlék, de mondja meg valaki: a sorsunk, a futballunk sorsa jobbra fordult? Jobb lett a bajnokság, több lett a néző, az Eb hősei a topbajnokságokba kerültek, az akadémiákból immár a nemzetközi szinten is teljesíteni képes gyerekek jönnek elő? Nem, sajnos a sorsunk nem lett sokkal jobb: kikaptunk Andorrától egy évvel az Eb után, két meccsen nulla pont Szlovákia ellen...”

Somogyi előre jelezte, ha nyertünk volna Walesben, akkor sem lett volna minden rendben. „A sorsdöntő kérdés sokkal inkább az, hogy mikor kezdjük el a sportágba ömlő pénzt ésszel használni? Ne közepes légiósokra költsünk, hanem szakemberekre, akik értik, hogy mire van szükség a mai modern nemzetközi futballban, és akik látják, melyik mai hat-nyolc-tíz éves srác alkalmas erre (biztosan a legmagasabb, a legerősebb?), és azt is tudják, mit kell ezzel a sráccal a következő nyolc évben tenni.” „A futballrendszerünk nemigen működik, látjuk, két védő kiesik, és máris nagy a baj. Azon dolgozzunk, hogyan neveljünk minőségi játékost, ahelyett, hogy vennénk egyet – ez a sorsdöntő kérdés”.

És Orbán Viktor ezt a Nemzeti Sportot olvassa, mielőtt átbikázza a bőrt az új Puskás Stadionba. Amit nemcsak a nyitómeccsen, hanem hosszú távon is meg kellene tölteni nézőkkel. 

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.