Azért az nem kis bravúr, hogy a Puskás Akadémián kinevelt védő 39-szer veszítette el a labdát Wales ellen

„Több mint egy hét alatt rengetegszer elmondtuk, hogy hogyan kell védekezni, de ezt nem sikerült megvalósítani” - nyilatkozta a Wales elleni zakó után Marco Rossi szövetségi kapitány. Arról is beszélt, hogy „túlságosan sok játékos teljesített a saját szintje alatt" és „el kell fogadnunk, hogy vannak határaink, ami a képességeinket illeti”.

Egyenes beszéd, nem a szövetségi kapitány dolga, hogy megtanítsa az alapokat felnőtt focistáknak. Arra ott vannak a fociakadémiák. És milyen szerencse, hogy a válogatottban előbb Uruguay ellen, majd most Wales ellen tétmeccsen is bemutatkozhatott Nagy Zsolt, aki a Puskás Akadémián tanulta ki a szakmát. Baloldalon kapott feladatot. Ezen a poszton Rossinál játszott Kádár Tamás és Korhut Mihály is, de előbbi sérült, utóbbi eltiltását töltötte. Így jött a képbe Nagy Zsolt. Az akadémia neveltje nem a szertelen suhanc korban van, már 26 éves. A Puskás Akadémiában játszik, előtte volt a másodosztályú Csákvárban is, mert Pintér Attila nem tartott rá igényt. Korábban a középpályán szerepelt, ekkor még viszonylag gólerős is volt, aztán hátra parancsolták. Csakúgy, mint a védelem jobb oldalán játszó Lovrencsicset, mivel ezekre a posztokra hagyományosan nem sikerül játékosat kinevelni a hazai fociképzőkben. (Középhátvédekben sem állunk jól, ott Willi Orbán honosításával oldottuk meg legalább részben a gondokat, de a német-magyar védő megsérült.)

Nagy Zsolt volt a magyar válogatott leggyengébb tagja Wales ellen. Nem volt szerencséje sem, pont Bale-lel került szembe. Kele János hívta fel a játékosokat értékelő posztjában a figyelmet arra, hogy Nagy összesen 39-szer vesztette el vagy adta rossz helyre a labdát. Nagy a sofascore.com adatai szerint összesen 97-szer ért labdába, a passzainak csak 61 százaléka ment jó helyre (37 sikeres passz), párharcai 40 százalékát nyerte meg. Az első gól előtt az ő helyéről adott be Bale. 

Bale és Nagy ZsoltFotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A Puskás Akadémia adott már beugró balhátvédet a válogatottnak, Tóth Bencét. Ő a magyar válogatott legkínosabb meccsén, az Andorra ellen vereségen mutatkozott be. Azóta nem hívták. 

A Puskás Akadémiát az előző szezonban edző Radoki János arról mesélt utólag, hogy volt olyan játékosa, akinek egy teljes héten át magyarázta - ezek szerint Rossihoz hasonlóan -, hogy mi lesz a feladata a meccsen, a focista bólogatott, hogy érte, majd a meccsen semmit sem csinált meg abból, amire kérték. Amikor megkérdezte tőle, hogy miért nem, azt a választ kapta: elfelejtettem. 

„Adhattam én utasításokat, az egyik fülön be, a másikon ki.”

„Betömünk egy lyukat, aztán egy korábbi újra megnyílik. Azt kell mondanom, ezért nem csak a játékos a hibás, hiszen amíg idáig eljutott, másik is dolgoztak vele. Nagyon nagy probléma, ha valaki egy NBI-es csapatban hallja először, hogy mit miért gyakorlunk.”

A mostani felcsúti edző, Hornyák Zsolt is arra panaszkodott, hogy az edzéseken nagy hangsúlyt kell fektetni az egyéni képzésre, „talán többet is, mint ahogy az egy felnőtt csapatnál szokásos, de muszáj pótolni a hiányosságokat”.  

A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványhoz 2011 és 2018 között 22,4 milliárd forint adomány és 23 milliárdnyi TAO-támogatás érkezett. Orbán Viktor alapítónak nagy céljai voltak még 2007-ben, de ezeket egyre lejjebb adja.