Icipicit talán füllentett Orbán Viktor, amikor a Puskás Akadémia eredményeivel büszkélkedett

foci
2019 június 13., 15:21

Egy futballakadémia alapítójával, bizonyos Orbán Viktorral készített interjút a közszolgálati televízió egy élőben közvetített felcsúti utánpótlástorna végén. 

Az alapító barátja, bizonyos Mészáros Lőrinc elnök a 17 éveseknek megrendezett tornáról azt mondta, hogy „mára talán nincs olyan zuga Európának, ahol ne hallottak volna róla”. A Felcsúton Európa-hírű tornát 12. alkalommal rendezték meg, a házigazda pedig még egyszer sem nyerte meg. Idén sem. Orbán Viktor alapító tavaly már átkot emlegetett, de idén láthatóan jobban viselte a brazil Flamengótól elszenvedett vereséget a döntőben. Most már nem átokról beszélt, hanem előzékeny házigazdának nevezte a Puskás Akadémiát.

link Forrás

Most legalább nem járt úgy, mint 2017-ben, amikor az Andorra elleni meccs ELŐTT készített vele interjút a köztévé, de a beszélgetés csak a világ legkínosabb veresége UTÁN került adásba. Így akkor rögtön kicsit más jelentése lett az olyan mondatainak, hogy „a magyar futballban ma azért mennek jobban a dolgok, mert vannak akadémiák.” 

Orbán azért így is meghajlította a valóságot. Arról kérdezték, hogy amikor megalakította az akadémiát bő tíz évvel ezelőtt, akkor ilyen ütemű fejlődésre számított-e. Orbán először is pontosított, hogy 13 év alapította az akadémiát. Szerinte ő úgy számolt, hogy lesz 7-8 akadémia, ahonnan tízévente legalább két válogatott szintű, nemzetközi nagy bajnokságban játszó focista kerül ki.  Az 8-szor kettő 16, vagyis megvan a magyar válogatott kerete. „Most időarányosan mi jól állunk, van egy Kleinheislerünk meg van egy Sallaink”. Az Andorra rémálmot azóta a horvátok és Wales legyőzésével feledtető válogatott keretből Orbán még az MTK-ban nevelkedett Gulácsit és Németh Krisztiánt és honvédos Baráth Botondot sorolta az akadémisták közé. Ami egy gyors fejszámolás alapján azért nincs 16 játékos. Az már feledésbe merült, hogy Kleinheislert a Felcsút-Videoton tengelyben a harmadosztályba száműzték, és ott sem hagyták játszani. A magyar foci jelenlegi legnagyobb tehetsége, Szoboszlai Dominik pedig nem a fociakadémiák terméke

Ráadásul, ha már Orbán Viktor ragaszkodott a pontossághoz, kövessük a példáját. Alapítóként, 2007-ben azt ígérte, hogy 7-8 éven belül az akadémiák 50 olyan játékost nevelnek ki, akik a négy bajnokságban rendszeresen játszanak.

link Forrás

Korábban a futballokos miniszterelnök mondott mást is: 

„Már csak matematikailag is javulásnak kell bekövetkeznie: évente 80 játékos kerül ki az akadémiákról, ráadásul olyanok, akiknek az életét négy-öt éve a futball teszi ki. Ez tíz év alatt ugye 800 labdarúgó, akik alapvető változást hozhatnak az NB I és az NB II színvonalában.” (2010. március, a Puskás-Suzuki-kupa sajtótájékoztatóján)

Vagy például 2013-ban, amikor nem tízévente, hanem évente ígért 2-3 játékost a Puskás műhelyből, akik az európai mezőnyben is megállják a helyüket.

"Megépítjük a stadionokat, nevelünk fiatalokat és bízunk abban, hogy a Puskás Akadémia minden évben két-három olyan játékost nevel, akik később az európai mezőnyben is megállják a helyüket. Ebben én biztos vagyok. És van még néhány akadémia ebben az országban, amelyek nem hiszem, hogy rosszabbul dolgoznának, mint mi. Ebből lesz a magyar futball: világszínvonalú magyar futball lesz újra!" (2013)

Orbánt a világ legóvatosabb módján szembesítették, szinte bocsánatot kérve, Csányi Sándor MLSZ-elnök szavaival, aki elégedetlen az akadémiák eredményeivel. Legutóbb például Csányi egy olyan prezentációt tartott, amiből az derült ki, hogy a Puskás Akadémián mutatkozott be a legkevesebb fiatal az NBI-ben az elmúlt években. Orbán elütötte azzal, hogy van még hová fejlődni.

Radoki János, aki tavasszal irányította a Puskás Akadémiát, az Indexnek adott interjúban arra panaszkodott, hogy egy 17 éves válogatott került az első csapathoz, de hiányoztak azok az automatizmusok a gondolkodásából, a mozgásából, amik a jelenlegi futball alapfeltételei. 

Felcsúton arra biztosan nem panaszkodnak, hogy nincs elég pénz. Köszönhetően azoknak a cégeknek, akik sorba állnak, hogy ott taózhassanak vagy csak simán támogassák a felcsúti focit. A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány 2011 és 2018 között 22,4 milliárd forint adomány és 23 milliárdnyi TAO-támogatás érkezett, vagyis a cégek 8 év alatt 45,4 milliárdot dobtak össze Orbán alapítványának. Tavaly már 8,8 millirdos nyereséggel zártak. Az NBI-es csapatot külön cég működteti, szintén Mészáros Lőrinc irányítása alatt. AZ NBI. harmadik legnagyobb költségvetése az övék, 2015 óta a felcsúti utánpótlásnevelésért alapítvány és a felcsúti felnőtt csapatot működtető klub összesen 14,3 milliárd forintos nyereséget termelt. Játékosból nem állnak ilyen jól. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.