menu
search
account_circle

A DK-s Varju László nagyot nyert az időközin Újpesten

POLITIKA
március 23., 19:08

Frissítés:

Cikkünkben jeleztük, hogy Varju László valószínűleg nyerni fog, ez meg is történt. A szavazatok 98,59 százalékának megszámolása után a DK-s politikus immár behozhatatlan fölénnyel, a szavazatok 51,92 százalékával vezet a 33,9 százalékkal álló fideszes Renge Zsolt előtt.

Nagyon úgy tűnik, hogy Varju László nyeri a budapesti 11. vákasztókerületben az időközi parlamenti választást. Közel 64 százalékos feldolgozottság mellett legalábbis 51 százalékon áll, míg egyetlen komoly kihívója, a fideszes Renge Zsolt 34,74 százalékon. Ő a Fidelitas budapesti elnöke. Az itt elinduló dilinyós politikai provokátor, Szabó Bálint jelenleg 2,7 százalékon áll.

Időközit azért kell tartani, mert Varju 2024 decemberében lemondott mandátumáról, miután a Kúria jogerősen bűnösnek mondta ki testi sértés, garázdaság és választási csalás miatt. A két előbbiben azért, mert amikor 2018-ban az MTVA-székházban a földön fekve megszorította az ellene fellépő biztonsági őr vádliját, a bíróság szerint két bűncselekményt is elkövetett. A választási csalást pedig azzal követte el, hogy választások előtt rávett egy független képviselőt Újpesten, hogy lépjen vissza. Lemondása után a DK ismét Varjut indította el, a jelek szerint teljes sikerrel.