
A bíróság vasárnap hivatalosan letartóztatta Isztambul polgármesterét, Recep Tayyip Erdogan elnök legfőbb riválisát, és elrendelte, hogy Ekrem Imamoglu a korrupciós vádakkal indított per végéig börtönbe zárják. Imamoglu keddi őrizetbe vétele óta folyamatosak a tüntetések Törökországban, péntek este 343 embert vett őrizetbe a rendőrség. Sokan úgy látják, hogy ezzel az eljárással akarják kiiktatni a legnépszerűbb ellenzéki szereplőt a 2028-as elnökválasztási versenyből. Ugyanakkor a török vezetés visszautasítja, hogy politikai indíttatásról lenne szó, és kitartanak amellett, hogy a török bíróságok függetlenül működnek.
A hivatalos letartóztatás akkor történt, amikor az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) megkezdte az előválasztás megtartását, hogy Imamoglut elnökjelöltként támogahassa. A párt országszerte szimbolikus szavazóurnáka, „szolidaritási urnákat”, hogy a párton kívüli emberek is kifejezhessék támogatásukat a polgármester mellett.
Az isztambuli kormányzóság március 26-ig meghosszabbította a szerda óta érvényben lévő gyülekezési tilalmat, és újabb beutazási korlátozásokat rendelt el a városba esetlegesen gyülekezés céljából érkezők számára.
Az őrizetbe vétele előtt Imamoglu ellen már több olyan büntetőeljárás zajlott, ami börtönbüntetést és politikai eltiltást vonhatott maga után. Fellebbezett egy 2022-es ítélet ellen is, amit a török Legfelsőbb Választási Tanács tagjainak megsértése miatt hozott. A hét elején egy egyetem érvénytelenítette a diplomáját, arra hivatkozva, hogy szabálytalanságok történtek egy észak-ciprusi magánegyetemről való átiratkozása során, mintegy 30 évvel ezelőtt. A döntés gyakorlatilag kizárja őt az elnökjelöltségből, mivel a tisztség betöltéséhez egyetemi végzettség szükséges. Imamoglu közölte, hogy megtámadja a döntést.
Imamoglut 2019 márciusában választották meg Törökország legnagyobb városának polgármesterévé, ami súlyos csapást mért Erdoganra és az elnök Igazság és Fejlődés Pártjára, amely negyedszázadon át irányította a Isztambult. Erdogan pártja szabálytalanságokra hivatkozva sürgette a 16 milliós városban tartott önkormányzati választások eredményének érvénytelenítését. De Imamoglu a megismételt választást is megnyerte. (APNews)