Egy szomszéd látta, ahogy a kajakos a parkolóba cipeli a magatehetetlen VV Fannit, de nem kérdezett semmit

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Egy szemtanú látta, amint B. László 2017. november 20-án egy dunaújvárosi lakóház mélygarázsába hurcolja az akkor már öntudatlan, hiányosan öltözött Novozánszki “VV” Fannit, akinek, bár minden bizonnyal megölték, azóta sem került elő a holtteste. 

A Bors friss cikke szerint a ház egyik férfi lakója akció közben találkozott össze azzal a B. Lászlóval, aki bérelt lakásából éppen elrabolta az egykori valóságsószereplőt. Hiába látta azt, hogy  B. a karjaiban cipel egy eszméletlen, hiányosan felöltözött fiatal nőt, a lakó nem kérdezett tőle semmit. Az ideges tettes volt az, aki kérdés nélkül megszólította azzal, hogy “Kicsit sok volt a pezsgő.” A szomszéd ezután azt is végignézte, ahogy a kajakos az autójában teszi az eszméletlen nőt. 

B. László ezt az akciót elismerte, azt azonban évek óta tagadja, hogy ő ölte volna meg a nőt, akinek nem találták meg eddig a holttestét.

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.