Egyre több gyilkost juttat börtönbe a rokona, akkor is, ha nem is tud róla

külföld
2019 november 25., 19:51
comments 123

Múlt héten majdnem ezer férfit kért arra a német rendőrség, hogy adjanak önként DNS-mintát a Kölntől 30 kilométerre fekvő kisváros, Grevenbroich környékén. A rendőrség azt reméli, ezzel a nagyszabású akcióval egy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz, hogy végre megoldjanak egy eddig felderítetlen, 1996-os gyilkossági ügyet. Az akció célja az, hogy a DNS-mintákból beszerzett adatok alapján, rokonain keresztül találják meg az esetleges elkövetőt.

Huszonhárom évvel ezelőtt a 11 éves Claudia Ruf sétálni vitte szomszédjuk kutyáját. Néhány óra múlva a kutya egyedül tért vissza, a kislányt elrabolták. Holttestét két nappal később, 70 km-rel arrébb, Euskirchenben találták meg. A kislányt megerőszakolták, fojtogatták és benzinnel öntötték le. Teste részben megégett. Az azóta eltelt több mint két évtized során hiába keresték az elkövetőt. Múlt héten azonban a rendőrség minden olyan környékbeli férfit, aki a gyilkosság idején már elmúlt 14 éves, arra kért, adjanak DNS-mintát. Senki sem gyanúsítanak semmivel, azt remélik, az önkéntesen adott minták, és a kislány testén talált nyomok összevetésének segítségével megtalálják a gyilkos valamelyik rokonát, akin keresztül eljuthatnak hozzá.

A rendőrség sajtótájékoztatója a nyomozás új fejezetéről.
photo_camera A rendőrség sajtótájékoztatója a nyomozás új fejezetéről. Fotó: ROLAND WEIHRAUCH/dpa Picture-Alliance/AFP

Az elmúlt másfél évben több döglött ügyet sikerült hasonló módszerrel megoldani. Az áttörést jelentő első esetről tavaly áprilisban érkeztek hírek, amikor 42 év után sikerült azonosítani és elfogni Amerika egyik legrettegettebb sorozatgyilkosát, az Original Night Stalkert (más ismert nevei: East Area Rapist, Diamond Knot Killer). A nyomozás kétségtelenül áttörő siker volt, de a nyomozó módszere aggasztó kérdéseket vetett fel. Az ügyet ugyanis egy épp nyugdíjba készülő törvényszéki nyomozó oldotta meg, aki képtelen volt túltenni magát azon, hogy a veszélyes bűnözőt sosem fogták el. Paul Holes ötlete az volt, hogy a támadások helyszínein talált DNS-nyomokat egy nyílt forráskódú oldalra, a Ged Match-re töltötte fel, ami elvileg családfakutatásra szolgál. Lekérdezte, hány olyan feltöltött minta van, ami az elkövető valamelyik rokonáé lehet, és végül rajtuk keresztül sikerült megtalálni a sorozatgyilkost, Joseph James DeAngelo Jr.-t. 

A módszer adatkezelési kérdéseket vetett fel, Kaliforniában ugyanis a rendvédelmi szervek csak akkor férhetnek hozzá genetikai adatbázisokhoz, ha letartóztatás alatt lévő vagy már elítélt személyekkel kapcsolatban nyomoznak. DeAngelo ügyében még nem született ítélet, és bár a vádak egy része időközben elévült, így sem zárható ki, hogy halálbüntetést kérnek rá.

Nem sokkal később hasonló módon sikerült megtalálni egy 1987-es kettős gyilkosság elkövetőjét. Két kanadai fiatal, a 18 éves Tanya Van Cuylenborg és a 20 éves Jay Cook lakóbusszal indultak Seattle-be a brit-kolumbia Saanich-ból, de többé nem látták őket élve. A lány félmeztelen holttestét egy héttel később, Seattle-től nem messze találták meg, hátulról fejbelőtték. Barátja holttestére két nappal később, 100 km-rel arrébb bukkantak vadászok. Néhány nappal később megtalálták lakóbuszukat is, benne a lány nadrágjával, amin idegen DNS-nyomokat rögzítettek. Azokat azonban hiába vetették össze az akkor létező adatbázisok adataival, évtizedeken át nem jutottak semmire. 2018-ban aztán a nyomozók szintén a Ged Match adatbázisát használták, melynek adatai szerint az elkövető a Washington állambeli William és Patricia Talbott fiúgyermeke lehet. A párnak csupán egy közös gyereke született, William Earl Talbott II, aki a gyilkosság idején 24 éves volt, és 11 kilométerre élt attól a helytől, ahol Cook holttestét megtalálták. A bíróság bűnösnek találta és kétszeresen életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte. 

link Forrás


Idén februárban jelentette be az oregoni rendőség, hogy egy újabb, negyven éve történt esetet oldottak meg. 1979-ben a 20 éves Anna Marie Hlavkát holtan találták portlandi lakásában, melyet vőlegényével és testvérével osztott meg. A fiatal lányt megerőszakolták és megfojtották. Bár minden nyomnak utána néztek, a nyomozás évtizedekig nem hozott eredményt. Aztán tavaly májusban a döglött akták osztályának nyomozói, miután értesültek a Golden State Killer bravúros elfogásáról, úgy döntöttek, maguk is megpróbálkoznak a módszerrel. A Parabon NanoLabs nevű céghez fordultak, hogy segítsenek összevetni a rendelkezésre álló DNS-mintákat a Ged Match adatbázisában található adatokkal. A vállalkozást a legtöbb amerikai rendőr jól ismeri, szinte csak döglött ügyekkel foglalkoznak, és az egyik legnépszerűbb szolgáltatásuk a Snapshot Phenotype, ami nagyjából azt jelenti, hogy egy személy külsejét a DNS-e alapján próbálják megállapítani. Eddig meglehetősen sikeresen, 2018 májusa óta a rendőrség 33 embert tudott azonosítani az ő leírásuk alapján. Az 1979-es esetet a Ged Match segítségével oldották meg, így sikerült negyven év után beazonosítani és elfogni az elkövetőt, Jerry Walter McFaddent. Az ügyről a rendőrség közleményt adott ki, melyben azt írták, a törvényszéki genealógus azonosította az elkövetőt. „McFadden elítélt gyilkos volt, 1999 októberében Texasban kivégezték. A kivégzés időpontja miatt McFadden DNS-profilja sosem került be az FBI CODIS adatbázisába” - írták.

Az összes fent említett eset azt bizonyítja, hogy azzal, hogy önként, főleg csak kíváncsiságból átadjuk a DNS-mintánkat egy cégnek, azzal könnyen börtönbe juttathatjuk akár távoli rokonainkat is. (Ami nem tűnik túl nagy bajnak. Hogy mi az, ami viszont kimondottan aggályos a témában, azzal az otthoni DNS-tesztekről szóló videónkban foglalkoztunk.)

A német hatóságok most azt remélik, a módszer bevetésével hasonló áttörést érnek el Claudia Ruf ügyében, mint az amerikai esetekben. A behívott férfiak a gyilkosság idején 14-70 év között voltak, a mintaadás pedig teljesen önkéntes. Hogy melyik adatbázist és pontosan milyen módszert használnak a minták feldolgozásához, egyelőre nem lehet tudni, de azt ígérték, a vizsgálat lezárultával az összes olyan mintát törlik, ami nem mutat egyezést.
2010-ben már volt egy tömeges mintavétel, akkor 350 férfi DNS-ét vizsgálták. Korábban ebben a hónapban Claudia Ruf édesapja videóüzenetet tett közzé, melyben arra kérte a lakosságot, segítsenek neki megtalálni lánya gyilkosát.
„Több mint 23 év után most itt a nagy lehetőség, hogy megismerhessük lányom szomorú sorsát” - mondja a videóban Friedhelm Ruf. „Az elkövető túl régóta rejtőzködik”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.