Trump már tudta, hogy feljelentették, amikor hirtelen átutalta a visszatartott hadisegélyt Ukrajnának

külföld
2019 november 27., 05:07
comments 73

Amikor Donald Trump szeptember elején hirtelen feloldotta az Ukrajnának szánt 390 millió dolláros hadisegély zárolását, már tudott róla, hogy egy whistleblower* feljelentést tett az ügyben, írja a New York Times két rálátó forrásra hivatkozva. Értesülésüket közvetve megerősíti, hogy a forrásaik szerint a Fehér Ház ügyvédei késő augusztusban tájékoztatták Trumpot a whistleblower feljelentésében foglaltakról, mire Trump pár nappal később telefonon közölte az egész kavarás egyik kulcsszereplőjével, Gordon Sondland nagykövettel, hogy "nincs szó quid pro quóról".

Hogy ez miért közvetett bizonyíték? A whistleblower a feljelentésében használta ezt a jogi terminust, amitől szeptember közepe óta hangos az amerikai közélet. Trump viszont látszólag minden apropó nélkül használta telefonbeszélgetésében, hetekkel azelőtt, hogy a kifejezés közkeletűvé vált volna.

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a hadisegély zárolásának feloldása már a botrány eltusolásának része lehetett, Trump csak azután ment bele, hogy már tudta, hamarosan kibukhat a sztori, és vizsgálat indulhat az ügyben. Mert bár a törvényhozásban a republikánusok és a demokraták összhangban követelték a segély feloldását, Trump addigra tudatában volt, hogy a whistleblower részben a segély visszatartása miatt vádolja hatalmával való visszaéléssel.

A Trump ellen megindult alkotmányos vádeljárásban már tanúk sora vallott arról, hogy Trump egyértelműen azt próbálta kierőszakolni az ukrán vezetéstől a hadisegély visszatartásával és a fehér házi látogatás ígéretével, hogy jelentsék be nyomozások megindítását legfőbb belföldi riválisa, Joe Biden volt alelnök és fia ellen.

*Whistleblower - Erre az egyszerű angol kifejezésre a mai napig nincs értelmes, közkeletű kifejezés a magyar nyelvben, csak olyan hajuknál előrángatott bénaságok, mint a közérdekű be/feljelentő. De talán megegyezhetünk benne, hogy valójában mindannyian értjük, így a jövőben így használnám.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.