Az Apple beadta a derekát, és mostantól Oroszország részeként ábrázolja a Krím-félszigetet

külföld
2019 november 28., 04:35
comments 84

Mostantól Oroszország részeként ábrázolják a 2014-ben annektált Krím-félszigetet az Apple térképén, legalábbis, ha valaki Oroszországban keres rá. Bárhol máshol rákeresve viszont úgy tűnik, nem tartozik semelyik országhoz, írja a BBC. 

Az orosz törvényhozás alsóháza, az Állami Duma közleményben is beszámolt róla, hogy „a Krím és Szevasztopol most már orosz területekként tűnnek fel az Apple eszközökön”. 

Orosz tankok a Krímben 2014. március 31-én
photo_camera Orosz tankok a Krímben 2014. március 31-én (Fotó: Olga Malceva / AFP) Fotó: Olga Malceva / AFP

Oroszország és az Apple hónapok óta tárgyaltak a kérdésről, és bár a techcég először azt javasolta, tekintsék a Krímet meghatározatlan területnek, amely nem tartozik sem Oroszországhoz, sem Ukrajnához, végül teljesítette a kormány kérését. Vaszilij Piszkarjov, a Duma bizottsági elnöke azt mondta, „Oroszország mindig is nyitott volt a külföldi cégekkel való párbeszédre és konstruktív együttműködésre”, ezzel pedig mindent megkaptak, amit akartak. Az Apple egyelőre nem szólalt meg az ügyben. 

Az orosz többségű Krím-félsziget korábban Ukrajna széles autonómiával bíró tartománya volt, ám 2014. február 27-én harminc jól fegyverzett, felségjelzés nélküli zöld egyenruhát viselő férfi rontott be a szimferopoli parlament épületébe. A parlamentben rekedt képviselők máig tisztázatlan körülmények között, a fegyveresek jelenlétében megtartott szavazáson leváltották a Krím miniszterelnökét, és helyébe egy olyan személyt választottak, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök pártjának a tagja volt. 

Május 25-re népszavazást írtak ki a félsziget nagyobb autonómiájáról, ami végül a félsziget Oroszországhoz való csatlakozásáról szólt. Az ENSZ érvénytelennek minősítette a népszavazást, az Európai Unió pedig szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. 

A 2014-es eseményekről idén, az ötéves évforduló alkalmából is írtunk. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.