A magyar-szerb határ alatti alagutakat számoltak fel a rendőrök

bűnügy
2019 november 29., 08:16

A szerb-magyar határ alatt átvezető alagukat számolt fel a rendőrség - közölte Országos Rendőr-főkapitányság.

Az egyik 34 méteres alagút Csongrád megyében, Ásotthalomnál volt, hatméteres szintkülönbséggel, a másik pedig egy 21,7 méteres alagút Bács-Kiskun megyében, Csikéria térségében. Ezekről már Gulyás Gergely is beszélt a csütörtöki kormányinfón.

A rendőrség közleménye szerint a déli határszakaszon szolgáló járőrök fedezték fel a járatokat. Mindkét, kézi erővel kiásott, belső támasztószerkezet nélküli alagút életveszélyes volt.

Az ásotthalmi alagútnál a rendőrök 44 illegális bevándorlót tartóztattak föl, a csikériainál senki nem jutott át - közölték. Mindkét esetben növényzettel takarták a be- és kijáratokat. A rendőrség gondoskodott az alagutak betemetéséről - írták. (MTI, police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.