Felhőkkel és futó hózáporral köszön be a tél

Ma felhőátvonulásokra számíthatunk általában kevés, de északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon több felhővel. Helyenként futó zápor előfordulhat, az Északi-középhegységben és a Bakonyban hózápor is lehet. Éjszaka derült vagy gyengén felhős lesz az ég, főleg a Fertő-tó térségében pára-, ködfoltok képződhetnek.

Vasárnap a napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnő, megvastagodik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek. Napközben csapadék nem valószínű, de kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél délutánig többfelé lesz erős, majd estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Vasárnap a déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható. (MTI/OMSZ)