Elhunyt Ormos Mária történész

GYÁSZ
2019 december 09., 10:21
Ormos Mária egy első világháborúról szóló konferencián elnököl a Parlament üléstermében 2014. október 17-én.
photo_camera Ormos Mária egy első világháborúról szóló konferencián elnököl a Parlament üléstermében 2014. október 17-én. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Életének 90. évében elhunyt Ormos Mária akadémikus, Széchenyi-díjas történész, közölte az MTA, amely saját halottjának tekinti a december 8-án elhunyt tudóst.

Ormos a 20. századi magyar és egyetemes történelem neves kutatója, a 20. század diktátorainak monográfusa volt. 1930-ban Debrecenben született, egyetemi tanulmányait Budapesten és szülővárosában végezte, 1952-ben Debrecenben szerzett történelem-magyar szakos tanári diplomát.

Diplomaszerzése után 1953-ig a Kossuth Lajos Tudományegyetemen volt tanársegéd, majd a szegedi József Attila tudományos egyetemen tanársegéd, majd adjunktus. Innen 1957-ben fegyelmivel eltávolították, így 1963-ig levéltári segédmunkásként, általános iskolai tanárként, majd lexikonszerkesztőként dolgozott. 1963-tól - a kádári amnesztia után - újra történészként dolgozhatott az MTA Történettudományi Intézetében. Kandidátusi értekezését 1968-ban írta, nagydoktoriját 1980-ban szerezte meg. 1987-től az MTA levelező, 1993-tól rendes tagja. (Via Magyar Hang)