Matolcsyék kétszer vették meg ugyanazt az épületet a Várban

A Magyar Nemzeti Bank nemrég közleményben számolt be arról, hogy a jegybank 100%-os leányvállalatának tulajdonába kerül a felújított régi budai városháza épülete. A nettó 8,7 milliárd forintért megvett műemlék épület az MNB oktatási tevékenységének és rendezvényeinek helyszíne lesz. De a 24.hu most azzal egészítette ki a közleményt, hogy 

a jegybank néhány éven belül már másodszor veszi meg ugyanazt az épületet, csak közben jelentősen felverte az árát.

A lap emlékeztet, hogy az ingatlan az elmúlt években a jegybank által létrehozott Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADA) tulajdonában volt. Az épületet először 2014-ben vette meg a jegybank 1,9 milliárdért az MTA Nyelvtudományi Intézetétől, majd ingyen továbbadta az alapítványának, ami 4 milliárdért újította fel az ingatlant.