Fricz Tamás nyílt antiszemita uszítással esett neki Greta Thunbergnek a Magyar Nemzetben

publicisztika
2019 december 13., 19:32

Primitív antiszemita kirohanást közölt Fricz Tamás fideszes politológus a Magyar Nemzetben. Az írás műfaja publicisztika, a témája pedig egy másik publicisztika, amit Greta Thunberg klímaaktivista két társával együtt publikált november 29-én a Project Sydicate nevű vélemény- és publicisztika-oldalon. Ennek a hosszabb írásnak egy bekezdését elemzi Fricz. 

A cikke szerkezete klasszikusnak mondható: a szerző fog egy idézetet, amiről egyébként azonnal, nyitásként könnyen ellenőrizhető hazugságot állít,majd erre az idézetre hivatkozva levezet valamit, amit az idézet eredeti szerzője egyáltalán nem állított, de még csak célzást sem tett rá.

Thunbergék „Miért sztrájkolunk megint” című cikke arról szól, hogy bár már egy éve tartanak a kílmaváltozásügyi tiltakozások a világban, szerintük miért van szükség további tüntetésekre és aktivizmusra. Írása felvezetésében Fricz pedig azt írja Thunbergék cikkéről, hogy az

„(...) kifejti, hogy nem a klímaváltozást kell megállítani (!), hanem a rendszert kell lerombolni, amely létrehozza a klímaválságot.”

Ez egyszerűen nem igaz, bárki, aki elolvassa a három aktivista cikkét, pontosan láthatja, hogy az végig arról szól, hogy miért és hogyan kell megállítani a klímaváltozást. A cikk 17 bekezdése közül 16 erről szól és van egy – amiből Fricz is idéz – amelyik szintén, de némileg ki is terjeszti a témát. A szóban forgó bekezdés tételmondata Fricz fordításában a következő:

„Ezt a válságot az elnyomók gyarmatosító, rasszista és patriarchális rendszerei teremtették és táplálják. Le kell bontanunk mindent!”

A teljes bekezdés eleve jól mutatja Fricz tudatos manipulációját. Az eredeti ugyanis kábé így hangzik:

„Ennek az akciónak (a szerzők itt az azt megelőző bekezdésben tárgyalt, az elmúlt napokban világszerte megrendezett kílmatüntetésekre céloznak) erőteljesnek és széleskörűnek kell lennie. (Vagyis Fricz hazugságával szemben Thunbergék kifejezetten a klamaváltozás megállításáról értekeznek.) A kílmaválság végülis nemcsak a környezetről szól. Ez az emberi jogok, az igazságosság és a politikai akarat válsága is. Gyarmatosító, rasszista és patriarchális elnyomó rendszerek okozták és táplálják. Le kell bontanunk mindet. A politikai vezetőink nem bújhatnak ki többé a felelősségük alól.”

Fricz ezek után rátér az elemzésre:

„Ismerjük fel: a klímavédelem és klímahisztéria nem más, mint a globális pénzügyi és politikai elit legújabb, agresszív eszköze a jelenlegi, még nemzetállamokra épülő rendszer lebontására és a világkormányzás létrehozására.”

Ezt a gondolatot később még egyszer kifejti a következő formában:

„...a klímavédelem persze fontos, de a legfontosabb mégiscsak a jelenlegi, keresztény értékekre, nemzeti öntudatra és hagyományokra épülő euroatlanti világ – »rendszer« – leépítése. Most már ezt a célt kell követnie mindenkinek szerte e széles világon."

Mondja ezt úgy, hogy bárki elolvashatja, akár az ő cikkében, az ő fordításában, vagy az eredetiben, hogy Thunbergék semmi ilyesmit nem mondtak vagy javasoltak. Szót sem ejtettek a keresztény értékek, nemzeti öntudatra és hagyományokra épülő euroatlanti világról, főleg nem annak a lebontásáról. Sem pedig a nemzetállamok lebontásáról és a világkormányról.

Ők csak  a „gyarmatosító, rasszista és patriarchális elnyomó rendszerek” lebontásának fontosságáról beszéltek, márpedig talán még Fricz sem sorolja Magyarországot egyikbe sem. De a cikk nem is ezen manipulatív, könnyen leleplezhető hazugságok miatt kirívó, hanem azért, mert Fricz a gondolatmenetét egy virtigli antiszemita kirohasással fejeli meg, úgyis mint

„Greta Thunberg nem más, mint ennek az álságos globalista klímamozgalomnak a bábja, akit előretolnak, menedzselnek, sztárolnak (...) a klímamozgalom »pápájává« akarják avatni, méghozzá nagyon tudatos célokkal.

Ugyanis ha Greta Thunberg ebből a szakrális pozícióból szólal meg a következő időszakban, akkor őrá majd úgy hallgatnak a világ kozmopolita Y és Z generációi New Yorktól Budapestig, mintha valóban megfellebbezhetetlen igazságokat mondana ki. (...)

Ismerjük el, Rotschildék, Goldsmithék, Sorosék stb. – vagyis a globális elit – jól felépített terve ez.”

Ennél világosabban és több zsidó név felsorolásával kevesen fejtették ki a klasszikus antiszemita összeeküvés-elméletet a világkormányról. Fricz írásának az adja a különleges bukéját, hogy az ósdi vádat egy olyan idézetre próbálja alapozni, ami egész egyszerűen nem arról szól, amit ő állít róla.