Nem hiszed el: egy étterem beépítette az ablakukat, ha kinyitják, egy kajálda belterébe néznek

Bent állok a világ egyik legmenőbb csecsemőkutatási laboratóriumában, ami egyelőre még Budapesten található, nézek ki az ablakon a Bazilikával szemközt húzódó Zrínyi utcára, és egyszerűen nem hiszek a szememnek. Mert ezt látom: 

Nem érted, mi ez? Akkor nézd meg, hogy ugyanez hogy néz ki kívülről, az utca felől. Az ablakot, amin az előbb kifelé fotóztam, piros nyíllal jelöltem:

Bár nehéz elképzelni, hogy ilyen megtörténhet, a helyzet a következő:

a budapesti Belvárosban, a Sas utca és a Zrínyi utca sarkán található La Fabbrica étterem éppen zárt, fűthető utcai teraszt épít, amit úgy terveztek meg, hogy a szomszédos épület két földszinti ablaka is a belterébe nyílik. Mert a téli terasz nem ér véget az étteremnek helyet adó épület szélénél, hanem méterekre áttüremkedik a szomszéd ház elé.

Igen, jól látod: ha az ablakok mögötti helyiségek lakói mondjuk szellőztetnének és ablakot nyitnak, akkor nem a Zrínyi utcára, hanem egy étterem asztalokkal, székekkel és vendégekkel teli beltérre nyitnának ablakot.

A helyzet úgy is képtelen, hogy a két ablak mögött nem magánlakás található. Hanem egy komoly tudományos műhely, a CEU babakutató laborja, ahol csecsemőkkel és kisgyerekekkel kísérleteznek, hogy többet tudjunk meg az emberi tanulásról, azon belül például arról, hogy mi örökölt és mi tanult elem az ember viselkedésében. 

A két, az étterem által benyelt földszinti ablak közül az egyik a labor folyosójának arra szakaszára nyílik, ahol most egyfajta átmeneti zóna van kialakítva a csecsemőknek egy padlóra fektetett puha takaróval és néhány játékkal, hogy a külvilág izgalmas ingereitől elszakadva itt kicsit megnyugodhassanak, mielőtt beviszik őket a szemközt nyíló laborajtón:

A másik ablak ráadásul egy önálló helyiség - az EEG-előkészítő szoba - egyetlen kijárata a fény és a külvilág felé:

A sztori a képeken látható végeredményen felül is eléggé szürreális. A kutatók ugyanis - a CEU hiába hosszútávú bérlője a ház egy részének - nem kaptak semmiféle értesítést a készülő építkezésről, hanem egyszer csak azt vették észre, hogy beépítetik az ablakaikat. Ezt Csibra Gergely, a labort vezető professzor mesélte el az ottjártamkor.

A ház - amelynek bejárata az Október 6. utcáról nyílik a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés nevű szervezet tulajdona. A CEU által évek óta használt részére azonban a KH Banknak van használati joga. (A mostani labor helyén régebbe bankfiók volt.) 

A CEU így nem a vasasoktól, hanem a KH Banktól bérli az ingatlant.

Na de hogy kaphatott engedélyt az étterem arra, hogy ilyen abszurd módon beépítse valaki más ablakát? A labor meglátogatása után átmentem a La Fabbricába, hogy rákérdezzek. Az üzletvezető annyit mondott, hogy az étterem és a ház tulajdonosa megállapodtak erről. Ugyanezt mondták korábban Csibra Gergelynek is. 

És ugyanerre hivatkozott a kezeit mosó belvárosi önkormányzat, amikor megkerestem őket. Ezt válaszolták ugyanis:

"A rendeletünk szerint vendéglátó egység kültéri teraszának bővítése akkor lehetséges, ha ahhoz minden érintett ingatlan tulajdonosa, és érintettsége esetén a Műemlékvédelmi Hivatal is hozzájárul. (...) Ezeket a vendéglátó egység beszerezte és az Önkormányzatunkhoz a kültéri teraszbővítési kérelemmel együtt csatolta. Tekintettel arra, hogy a vendéglátó egység a teraszbővítés ügyében a rendeletünkben előírtaknak eleget tett, az engedély kiadására sor került, minden szabályosan zajlott."

Ez azonban nem ennyire egyszerű. A CEU ugyanis, mint említettem, nem a ház tulajdonosától, hanem a KH Banktól bérli a területet, amire a banknak használati joga van. A KH a kérdésemre leszögezte, hogy az épület tulajonosa egyáltalán nem kereste meg őket az átalakítás ügyében, ezért elképzelhető, hogy a bank lépéseket fog tenni az ügyben. Szó szerint így fogalmaztak:

"Az épület egészének tulajdonosa a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés, a kérdéses területre a banknak használati joga, amit a CEU bérel tőlünk. Az épület tulajdonosa nem küldött számunkra  engedélykérést, tervet az átalakítással kapcsolatban.  A CEU jelzése alapján szereztünk tudomást a bérlő ilyen jellegű zavarásáról, jelenleg várjuk a  CEU-tól a részletes tájékoztatást, és ennek alapján kerülhet sor további lépésekre."

A helyzet pedig egyre abszurdabb. A zárt terasz a látogatásom óta lényegében elkészült, a laborból nézve most így néz ki:

A vendégek viszont evés-ivás közben majd olvashatnak is benne, a kutatók ugyanis a következő tiltakozó táblát helyezték ki az ablakukba:


Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.