Becsó Zsolt azt állítja, hogy már eladta az engedélynélküli szállodát üzemeltető cégét

Nem vett részt a cég operatív irányításában, ezzel próbálta megmagyarázni Becsó Zsolt a Blikknek, hogy miért működtetett cége engedélyek nélkül egy szállodát a Nagymező utcában. A 24.hu írta meg pénteken, hogy az Ublot Kft.-nek kereskedelmi engedélyt kellett volna kérnie, de erről a terézvárosi jegyző egészen addig nem tudott, amíg a lap december elején rá nem kérdezett. A fideszes országgyűlési képviselő nem tudott választ adni az engedélyhiányra, sőt, szerinte már meg is vált a cégtől. Becsó a Blikknek azt állította, hogy 

"a tulajdonrésze eladásáról 2018 szeptemberében született döntés, és hogy ezt a cégbíróság is rövidesen bejegyzi."

Az általános gyakorlat szerint a hasonló változások 24 órán belül megjelennek a cégkivonatban. A Blikk kalkulációja szerint Becsóék 2016-ban nagyságrendileg 350 millióért szerezhették meg az ingatlant. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó