Persányi Miklós márciusban még a pálmák áremelkedésével magyarázta a biodóm áremelkedését

Budapest
2019 december 14., 16:31

Hogy áll a biodóm? Miért nőtt meg a beruházás költsége? Mennyi kell még a befejezéshez? Tette volna fel a kérdéseket az RTL Klub Híradója az Állatkertnek, de Persányi Miklós igazgató válaszok helyett azt ígérte, hogy jövő hét elején számol majd be az építkezés helyzetéről. 

A Vidámpark egykori helyére épülő Pannon Parkról, és Biodómról még 2013-ban döntött a kormány, és 5,7 milliárdos költséget kalkulált. Jelenleg 43 milliárd fölött jár a számla, és a befejezéshez még kellene legalább 20. Úgy, hogy az épület fenntartása elképesztő összegeket igényel, még évi félmillió plusz látogató jegyárbevétele sem fedezné. A beruházást így a költségnövekedést is a fővárosra tolná a kormány, Gulyás Gergely Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülését követően kijelentette:

Karácsony Gergelynek meg kell fontolnia, hogy "milyen formában tudná támogatni a Városligetbe tervezett kulturális beruházások megvalósulását. Ha a főváros nem tart igényt a kormányra a Liget-projekt esetében, akkor azt teljes körűen kell érteni, vagyis ez az állatkert területén épülő Pannon Parkra is vonatkozik."

A főváros szerint egy kormányzati hatáskörben indított projekt az Állatkert bővítése, arról ők nem döntöttek. Karácsony Gergely szerint saját forrásból nem tudja előteremteni Budapest a biodóm befejezéséhez szükséges pénzt. 

Az Állatkert főigazgatója, Persányi Miklós legutóbb márciusban állította, hogy a beruházás

a 43 milliárdos keretösszegen belül marad. 

A kivitelezési szerződés 32 milliárdról, a maradék pénz az épületek megtöltésére megy. 

"Ott van az állat- és a növénybeszerzés, látjuk, hogy kezdünk megszorulni. Főleg a növénybeszerzésnél,"

az igazgató szerint nagyot nőttek az utóbbi időben például az egzotikus pálmák árai.

link Forrás

Ugyanekkor vizsgálta az Állami Számvevőszék is a fővárosi önkormányzatot, külön figyelemmel a Városligetben zajló építkezésre és megállapította, hogy 

"az ellenőrzött Pannon Park beruházás döntés-előkészítése a jogszabályi előírások szerint történt. Az önkormányzatnak a beruházáshoz kapcsolódó szervezeti és működési folyamatainak belső szabályozottsága az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot biztosította."