Németországban robbantott fel bankautomatákat a magyar bűnbanda

Magyar állampolgárságú bankautomata-robbantókat fogtak el Németországban, de Magyarországon is gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit az üggyel összefüggésben - közölte a Zsaru Magazin.

A Nemzeti Nyomozó Iroda és a német rendőrök közösen számolták fel a Hajdú-Bihar megyei bűnözői csoportot. 

Fotó: ANTAL_N/ORFK

A Frankfurt am Main-i Főügyészség 2018-ban európai nyomozási határozatot bocsátott ki a 41 éves K. Tamás és két magyar társa ellen. A módszereikről Gál András ezredes, a  Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) egyik debreceni vezetője számolt be a Zsaru Magazinnak. Elmondása szerint a német hatóságoktól arról értesültek, hogy 

  • a férfi bűntársaival két különböző összetételű gázkeveréket vezetett be németországi bankautomatákba. 
  • Az anyagok elegyet alkotva elektromos szikrát generáltak, majd felrobbantak. 
  • A detonáció ereje szétfeszítette az automata külső házát, így az elkövetők a benne található, bőrönd nagyságú pénzkazettákhoz már könnyen hozzáférhettek. 
  • A tettesek az így zsákmányolt pénzzel visszatértek Magyarországra. 

A KR NNI debreceni osztályának munkatársai megállapították, hogy a németországi bűncselekményekben részt vevők rövid idő alatti látványos vagyongyarapodása összefüggésben van az ATM-robbantásokkal. A három férfi néhány hónap elteltével több magyarországi ingatlan felett szerzett tulajdonjogot, illetve új gépkocsikat vásároltak. Emellett bankszámlájukon visszakövethetetlenül halmozódott fel egy nagyobb összeg. 

Az ügyben Magyarországon a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség pénzmosás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek során az is kiderült, hogy 

a Németországban elkövetett bűncselekményekből szerzett vagyont K. Tamás és társai Magyarországon az érdekeltségükbe tartozó gazdasági tevékenységükön keresztül mosták tisztára. 

A német és a magyar rendőrség közös nyomozócsoportot hozott létre az ügyben, a KR NNI pedig vagyon-visszaszerzési eljárást is elrendelt. 

A német rendőrök december 7-én fogták el a Hajdú-Bihar megyéből kiutazó K. Tamást és két társát, a 39 éves K. Balázst és a 45 éves Z. Zsoltot, akik a gyanú szerint részt vettek a bankautomaták kifosztásában. Ellenük a német hatóságok robbanóanyaggal elkövetett robbantás és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást. 

Az eddigi információk szerint a társaság nyolc automata sikeres kifosztásával hozható kapcsolatba, de a külföldi nyomozók további eseteket is vizsgálnak. A jelenlegi adatok szerint 

300 ezer euró, mintegy 100 millió forint került a birtokukba. 

A német rendőrök a magyar gyanúsítottakon kívül elfogták a bűnözői csoport egyetlen német állampolgárságú tagját is. Magyarországon a KR NNI munkatársai a további társtettesek elfogására, a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékok lefoglalására, valamint az elkövetők illegális úton szerzett vagyonának elvonására december 11-ére szerveztek összehangolt bűnügyi akciót a német rendőrökkel közösen. 

Az akcióban több mint 100 rendőr vett részt. 

Ennek során Hajdúnánáson, Nyíregyházán és Budapesten további négy férfit fogtak el a rend­őrök. Az akció összesen a hét férfit, illetve a hozzájuk köthető húsz helyszínt érintette. 

Fotó: ANTAL_N/ORFK

A gyanúsítottak otthonaiban kutatásokat tartottak, forintot és eurót foglaltak le, továbbá lőfegyvert és lőszereket, ingatlant és két gazdasági társaságban lévő üzletrészeket vettek zár alá, bankszámláikat befagyasztották, a pénzintézeti széfjeiket átkutatták - ismertette Gál András. 

A négy elfogott magyar férfit a rendőrök a német jogszabályok szerinti robbanóanyaggal elkövetett robbantás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. 

A nemzetközi bűnügyi információcserének köszönhetően a két ország rend­őrei a bűnözői csoport mind a nyolc tagja ellen eljárást indítottak, felszámolva ezzel a bűnbandát - összegezte Gál András alezredes. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér