Évente 1,67 milliárd forintot fizet az állam az olimpiai érmesek edzőinek

sport
2019 december 19., 09:23

A 24.hu ír arról, hogy az állam havonta 139,5 millió forintot fizet ki járadékként az olimpiai érmes sportolók edzőinek. A lap összesítése szerint a legtöbbet a kajakedző-legenda, Fábiánné Rozsnyói Katalin kapja, havi 3,9 millió forintot, majd parasportolók edzői jönnek, havi 2 millió forint feletti összegekkel. 

Vannak ugyanakkor sportolók, akik közeli rokonaikat jelölték meg edzőként: Hosszú Katinka a nagypapáját, Kiss Gergely az apósát, Egerszegi Krisztina a nővérét, Cseh László az édesapját. 

Az Emmi-től kikért adatok alapján évente 1,67 milliárd forint jut az edzői járadékokra, és az edzőknek életük végéig jár ez a juttatás, igaz, csak 45 éves koruktól kezdve. A járadék mértékét az olimpikonnak járó összeg alapján számítják ki: egy aranyéremért a bruttó átlagkeresetnek megfelelő összeg, idén 329 ezer forint jár, egy ezüstéremért ennek a 70, a bronzéremért pedig az ötven százaléka jut a sportolóknak. Nemrég pedig a parlament úgy határozott, hogy az edzők is ugyanekkora járadékot kapjanak. 

A 24.hu az adatokat áttekintve több érdekességet is felfedezett: például Hosszú Katinka riói érmei után a nagyapja, Bakos László kap havi 1,2 millió forintot. Mint Hosszú a lapnak elmondta: nagyapja indította el az útján, és az egyetlen magyar edzője, aki végig hitt benne, másrészt a volt férje nem is magyar állampolgár, így ő nem kaphatna. 

A hatszoros olimpiai érmes Cseh László révén jelenlegi mestere, Plagányi Zsolt (230 930 forint) mellett a korábbi trénerét, Turi Györgyöt segítő Güttler Károly (692 790), Túri felesége, a nevelőedzősködő Turi-Varga Zsuzsanna (164 950), illetve apja, Cseh László is (164 950) gyarapodik, de mint a lap írja, Turi György viszont, aki másfél évtizedig edzette a versenyezőt, nem: ő csupán Kovács Ágnes sydney-i aranya után kap 330 ezer forintot.

De kap havi félmillió forintot Egerszegi Krisztina nővére, Egerszegi Klára. Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi erről ezt mondta a lapnak: „A nővérem az atlantai olimpia idején már edzősködött a Spartacusban, a szárazföldi edzést ő tartotta nekem egész évben, így tevékeny részese volt a felkészítésemnek.” 

A jogszabályok erre lehetőséget is adnak: a törvény szerint az olimpiai sportoló nevezheti meg, hogy ki az, akit korábban legalább három éven át felkészítette, és ez lehet akár nevelőedző is, nem csak az aktuális edzője. 

A cikk kitér arra is, hogy a paralimpián és a siketek világjátékán elért eredményeket is egyenértékűnek tekinti az állam az olimpiai érmekkel, így lehet az, hogy Gábor Antal Áron havonta 1,1 millió forintot, Zalka László 1 millió 385 ezer forintot kap, miután versenyzőik sikerrel szerepeltek a siketlimpia vízilabdatornáján.