A kormány 300 milliót adott az új mezőkövesdi templom felépítésére

vallás
2019 december 20., 07:06

A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amiben Orbán Viktor 300 milliós forrást biztosít a mezőkövesdi református templom és gyülekezeti centrum építésének befejezésére.

A templom építéséről szóló, júniusi beszámolójában a Boon megemlítette, hogy az egyházközség korábban Tállai András országgyűlési képviselő segítsége mellett 200 millió forintos támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától a templom megépítésére.

Az új templom építését idén februárban kezdték meg. A bővítést azzal indokolták, hogy a mezőkövesdi református gyülekezet lélekszáma jelentősen megnövekedett az elmúlt évtizedekben, és több olyan rendezvény is volt, amikor a mostani 110 férőhelyes templomba nem fértek be a hívek. Ehhez Mezőkövesd önkormányzata négy évvel ezelőtt ajándékozta a Gaál István úti telket a Mezőkövesdi Református Egyházközségnek. Az új templom befogadóképessége mintegy 250 fő lesz, de a gyülekezeti házzal együtt, egy időben akár 300 főt is be tudnak fogadni.