Háromezer forintot loptak a templom perselyéből, másfél év börtönt kaptak

bűnügy
2019 december 20., 12:36

Gyorsított eljárásban társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt egy év hat hónap börtönre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a párost, akik kedden lopták el a perselypénzt a nyíregyházi főtéren álló római katolikus templomból, közölte a Nyíregyházi Törvényszék. Az élettársak italozás után mentek be a templomba, miután ott egyedül maradtak, 

kirámolták az adománygyűjtő dobozt, 2985 forintot zsákmányolva.

A templom egyik dolgozója értesítette a rendőröket, akik a közelben elfogták a párt. A bíróság szigorú ítéletét többek közt azzal indokolta, hogy 

"a bűncselekmény erkölcsileg rendkívül elítélendő,"

illetve,, hogy mindkét vádlott különös és többszörös visszaesőnek minősül, a legutóbb az év elején szabadultak.