Fifti-fifti, hogy meg tudják-e menteni a Notre-Dame-ot

A Notre-Dame elöljárója szerint olyan törékeny állapotban van a híres párizsi székesegyház, hogy csak 50 százalék esély van a megmentésére.

Patrick Chauvet szerint a gótikus templom mindaddig nem lesz biztonságban, amíg nem sikerül eltávolítani róla az április 15-i tűzvész előtt felállított, a katasztrófában megrongálódott állványzatot, mivel az veszélyt jelent a katedrális megmaradt, az épület stabilitása szempontjából kulcsfontosságú boltíveire.

„Most talán azt mondhatjuk, hogy 50 százalék esély van a megmentésre, és ugyanennyi esélye van annak is, hogy az állványzat rádől a három boltívre”

– mondta az AP hírügynökségnek az elöljáró, aki szerint nem valószínű, hogy a helyreállítás elkezdődhet 2021 előtt, de akkor már valószínűleg elkezdhetik a 850 éves templom újjáépítését.

A kárelhárítási munkálatok egyik fő kihívása úgy leszedni az állványzatot, hogy ne rongálják meg jobban a katedrálist, márpedig ahhoz, hogy az épület biztonságos legyen, teljesen el kell távolítani az állványokat – mondta Chauvet.

Emmanuel Macron elnök 2024-re ígérte a franciáknak a Notre-Dame újjáépítését.

Idén a francia forradalom óta először fordult elő, hogy nem tartottak karácsonyi misét a Notre-Dame-ban. A híveknek két másik párizsi templomot jelöltek ki az éjféli misére. Michel Aupetit párizsi érsek szerda reggel egy sátorban, a Bois de Boulogne parkban mutatott be karácsonyi misét 2500 hívő előtt. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér