Letartóztatná az ügyészség a kiskunmajsai gázolót

bűnügy
2020 január 03., 10:47

Kezdeményezte a Kiskunmajsán újév hajnalán halálos gázolást elkövető ittas járművezető előzetes letartóztatását a Kecskeméti Járási Ügyészség. A 28 éves gyanúsított Kiskunmajsa fő utcáján hajnali 3 óra 47-kor gázolt el nagy sebességgel egy hazafele tartó párt. A baleset következtében a gyalogos pár férfi tagja a helyszínen életét vesztette - az ütközés erejére jellemző, hogy 15 métert repült. A nő súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Miután elgázolta a párt, az ittas sofőr még egy jelzőtáblának és egy fának is nekiütközött, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a baleset helyszínéről. Az ügyészség pont erre hivatkozva kezdeményezte a letartóztatását, mivel szerintük ez annak bizonyítéka, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Magyarországon ugyan a bíróságok szinte automatikusan rendelik el az előzetes letartóztatást, amely így egyfajta előrehozott büntetés jelleget kapott. Pedig ez a kényszerintézkedés alapvetően azt szolgálja, hogy egy gyanúsított ne tudjon elszökni vagy elrejtőzni a hatóságok elől, ne befolyásolhassa a tanúkat, és ne tudja megismételni a bűncselekményt. Amennyiben ezek a feltételek nem állnak fenn, elvben más, a szabadságot kevésbé vagy egyáltalán nem korlátozó intézkedésekkel kell garantálni megjelenését a bíróságon. (Via Ügyészség)