Előkerült a láda, amiben a korrupcióval vádolt Nissan-vezér elszökhetett Japánból

2020 január 5., vasárnap 8:06

A japán államügyészség vasárnap vizsgálatot indított Carlos Ghosn korábbi Nissan-vezér ügyében, aki a múlt héten szökött meg tokiói házi őrizetéből.

Szaito Takahiro, Tokió helyettes államügyésze arról beszélt, hogy Ghosn semmibe vette az ország törvényeit, szökése pedig bűncselekménnyel ér fel. Mori Maszako japán igazságügyi miniszter szintén úgy vélte, a szökésre nincs elfogadható magyarázat, egyúttal elutasította az üzletembernek az ázsiai ország igazságszolgáltatásával kapcsolatos bírálatát.

Carlos Ghosn Fotó: KAZUHIRO NOGI/AFP

A Japánban sikkasztással vádolt libanoni-brazil-francia üzletember, aki egyebek közt libanoni állampolgársággal is rendelkezik, a múlt vasárnap Törökországon át érkezett Bejrútba.

 "Nem az igazságszolgáltatás, hanem az igazságtalanság és a politikai üldöztetés elől menekültem el. Végre szabadon kommunikálhatok a médiával, amit már a jövő héten meg is teszek" -  mondta el hétfőn Ghosn, hozzátéve, hogy Japánban eleve bűnösnek tekintették és túszul ejtették.

Stephen Givens jogász, a japán jog szakértője szerint az eddig ártatlanságát hangoztató Ghosn szökésével egyértelműen bűncselekményt követett el, így már soha nem térhet vissza Japánba úgy, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia.

Libanonnak nincs kiadatási egyezménye Japánnal.

Az üzletemberhez közel álló források korábban azt mondták, hogy a szökést egy biztonsági magáncég szervezte meg. Egy zenekar Ghosn tokiói lakására ment, látszólag azért, hogy játsszon a karácsonyi partiján. Később az üzletembert egy elvileg a koncerthez szükséges eszközöket tartalmazó dobozban kicsempészték a lakásból.

Carlos Ghosnt először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizettette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elfogatóparancsot adott ki ellene, amelyet csütörtökön Bejrútban megkaptak az illetékes belügyi hatóságok, és továbbították a bíróságnak. Intézkedés egyelőre nem történt. (MTI)